Nemzeti gyász és megemlékezés


Október 6.-án, mint minden évben az idén is összegyűlt Komárom lakossága A Klapka téren, hogy lerója háláját a hősöknek, akik a magyarok függetlenségi harcában haltak hősi halált.A magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt a császári oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére, miután az oroszok – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták számukra. Az 1848-as Szabadságharc leverése után épp a mai napon végezték ki őket.

Érdekes volt látni, hogy az egész heti borongós esős idő után, délutánra kitisztult az ég Komárom felett. Talán a jó időnek köszönhető , hogy ilyen nagy számban jelentek meg az emlékezni vágyók. A Zichy palota udvarán hangolt a Concordia vegyeskar. Épp a Szózat hangjai hangzottak el, amikor megláttam őket és készítettem pár képet. A Selye János Gimnázium diákjainak is készülődtek. nagy volt a sürgés- forgás a téren. A beszédek és az emlékezés virágainak elhelyezése után elhangzott a Magyar Nemzeti Hiszekegy. Ha jól emlékszem, ezt először a civilek koszorúzásán hallottam és úgy néz ki szép hagyományként tovább is él. A Magyar Hiszekegy a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája és a Védő Ligák Szövetsége által 1920-ban kiírt, a magyarság akkori életérzését a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban megjeleníteni hivatott pályázatra érkezett pályamű, melyet Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna  írt. Ezután a tömeg átvonult az Anglia parkban található Aradi Hősök emlékoszlopához, ahol a Klapka dalkör idézte meg a kor hangulatát, katonanótáival. A megemlékezést nemzeti imánk a Himnusz zárta.

A hősök:

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

  • 1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
  • 2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
  • 3. Kiss Ernő, tábornok,
  • 4. Schweidel József, tábornok,

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

  • 5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
  • 6. Török Ignác, tábornok,
  • 7. Lahner György, tábornok,
  • 8. Knezić Károly, tábornok,
  • 9. Nagysándor József, tábornok,
  • 10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
  • 11. Aulich Lajos, tábornok,
  • 12. Damjanich János, tábornok,
  • 13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,