Vörösiszap és Komárom


Sokan megfeledkeztek, sokan nem is tudtak róla soha. Bizony a város határától nem messze álló hét vörösiszap tároló kazettáról van szó. Ez a város és Duna közeli zagytározó több mint 12000000 tonna! Almásfüzítőn, közel 50 éven keresztül, 1997-ig timföldgyár működött, melynek veszélyes hulladékát a vörösiszapot a település környezetében a Duna közvetlen szomszédságában helyezték el. Ismereteink szerint közel 200 hektárnyi területen, több mint 12 millió tonna hulladék került elhelyezésre zagytározókban. A területen összesen 7 zagytározó kazettát alakítottak ki, ezek közül a legnagyobb a VII. kazetta részben még ma is fedetlen, míg a többi fedett. A zagytározókba több ezer tonna egyéb veszélyes hulladékot is leraktak, valamint a tározó gátjába építettek bele, így salakpernyét, bőrgyári cserzőanyagot, galvániszapot. A VII. kazetta lefedése részben a dorogi veszélyeshulladék-égető pernyéjével történt. A vörösiszap erősen lúgos, nehézfémtartalma hétszerese az átlagos talajoknak. Az almásfüzítői tározók nehézfémtartalma összesen 120 ezer tonna! Ráadásul az almásfüzítői vörösiszap radioaktivitása 10-20-szorosa a hazai talajok átlagértékének. A fenti tulajdonságai miatt a vörösiszapot veszélyes hulladéknak minősítették. Az almásfüzítői vörösiszap igazi környezeti kockázatát annak elhelyezése okozza. A jelenlegi zagytározók környezete ugyanis a vízrendezési munkálatok előtt mocsaras terület volt. Ezt a területet most 10 km hosszú árvízvédelmi töltés választja el a Dunától, ami több helyütt egyben a zagytározók gátja is. Árvíz idején a zagytározók mintegy szigetként állnak ki a Duna vizéből. A zagytározók körüli talajvízfigyelő kutakban többször mértek a határértékeket jóval meghaladó toxikus fém és fluorid-koncentrációkat. A terület ráadásul földrengésveszélyes. A szomszédos Komárom és Dunaalmás több komoly földrengést élt át, melyek során házak dőltek össze. Egy, a területen bekövetkező esetleges újabb erős földrengés környezeti katasztrófát okozhatna a vörösiszap Dunába kerülése miatt, amely a part menti települések ivóvízellátását is ellehetetlenítené. Mielőtt szörnyűlködünk a tőlünk távol bekövetkezett  katasztrófa hatásai miatt, érdemes körülnézni saját lakókörnyezetünkben. A Katasztrófákat megelőzni kell!

Részletek: Esztergomi Környezetkultúra Egyesület közleménye

Képek: Váraljai Zsolt

[nggallery id=42]

Egy hozzaszolas a “Vörösiszap és Komárom” bejegyzeshez

  1. Hát igen van ily ido”zített bomba még egy pár s csak az ido” kérdése mikor és hol robban!A vétkesek meg kihalnak az elszenvedo”k meg a szenvedésre szu”letnek!!!Ez is a bolsevizmus meg a liberalizmus cso”dje!!!

Comments are closed.