Több embertől hallottam, hogy a város halott és soha nem történik semmi, ami kimozdítaná az embereket. Ezzel én nem tudok egyet érteni, hiszen a rendezvények szervezői meg arról panaszkodnak, hogy nem tudják megtölteni a nézőteret.  Egy alkalommal az ingyenes tiszteletjegyek sem keltek el egy színvonalas előadásra. Szóval úgy néz ki, hogy ismét rajtunk a sor. Az együttműködésünknek köszönhetően, mától itt nálam is elérhetőek a városban történő események időpontjai és helyszínei.  Én itt a Komárom.org-on és a lányok a Komáromportálon is várják a rendezvények időpontjait emailban a képen látható címen. Kérek mindenkit, hogy a rendezvényeket ne  egy nappal annak megrendezése előtt küldje el.  A város teljes területéről várjuk az információkat. Változtassuk meg azt a pillanatnyi állapotot, amikor csak utólag számol be mindenki a rendezvényekről. Köszönöm a Csokonai és a Dózsa Művelődési háznak  valamint a Monostori erődnek az eddigi rendszeres és szoros együttműködést.

A programajánlót a fenti menüsorban találod. Az adatbázis csak az aktuális eseményeket tartalmazza és a legördülő menük segítségével lehetőség van az adatok szűrésére színhely szerint. Természetesen a rendszer csak akkor fog jól működni, ha  az érintettek eljuttatják hozzánk  rendezvényeik tájékoztató anyagát.

Egy hozzaszolas a “Mától Programajánló” bejegyzeshez

  1. Igen,mindenkitől szeretettel várjuk az infókat,mert bizony néha rendes hajtóvadászatot kell rendeznünk,hogy korrekt információkhoz jussunk 1-1 rendezvényről.Mozgassuk a várost!Hajrá!!! 🙂

Comments are closed.