Bósza is várja beszélgetőtársait


Folytatódik a párbeszédek sorozata Komáromban. A harmadik Polgármester-jelölt, Bósza János is várja mindazokat akik személyesen is elmondanák észrevételeiket, panaszaikat. Az első beszélgetésre október 18-án, hétfőn kerül sor az Európa-udvarban található Carpathia Caféban. A vitafórumok az önkormányzati választásokig minden hétfőn és csütörtökön ugyanezen a helyszínen kerülnek megrendezésre, délután 14 óra és 16 óra között. Már sokszor hangsúlyoztam a párbeszéd és a kommunikáció fontosságát, ezért nincs is ellenvetésem a választókkal folytatott konzultációkkal szemben. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy a választások után ezek folytatódnak-e majd. Akkor is kíváncsiak lesznek-e képviselőink  választóik véleményére. Remélem megtörik a jég és végre működni fog ez a város.

6 hozzaszolas a “Bósza is várja beszélgetőtársait” bejegyzeshez

  1. A Rozália tér és körforgalom közötti szabad téren volt a hőlégballon, a kiállítás pedig a Microcommal szemben a szlovák alapiskolában volt. Pásztor akkor megigérte egy évvel később a sportcsarnokban lehetne megrendezni, támogatást is igért a város részéről, aztán semmisem lett belőle.

  2. Most hogy mondod, rémlik a léghajó is. Este jöttem haza Pestről és akkor láttam. Akkor még városi busz is közlekedett vasárnap este, azzal mentem haza a hídtól… Rég volt!

  3. Igen négy országból kb 100 kiállító volt. Készült róla video felvétel is. Pásztor és én mondtunk megnyitói beszédeket. Egy kufferban minden anyag el van téve. Még hőlégballon is volt, ahová a gyerkeket felvitték kb 20 méteres magasságba. Folytatás nem volt, mert anyagilag nagyon igényes volt és a következő években egy komoly betegségen estem át, alább kellett hagynom a vállalkozásokkal, miután rendbejöttem, márcsak kisebb vállalkozásokba kezdtem.

  4. Már sokan kérték, kérésre teljesítem, ez lesz a szórólapomon is.
    Rövid életrajzom: Öregkomáromban láttam meg a napvilágot 55 évvel ezelőtt, magyar tannyelvű alap- és középiskolámat szülővárosomban végeztem el, ide kötnek a gyerekkori csínytevések és minden emlék.
    Gazdag vezetői tapasztalattal rendelkezem, már 89 előtt részlegvezető. 89 után egy építkezési szövetkezet komáromi részlegét vezettem, majd egy másik ipari szövetkezetnek az elnöke lettem. Később saját vállakozások keretein belül nemzetközi kiállításokat rendeztem Budapesten és az első komáromi nemzetközi kiállítást is az én cégem szervezte 1992-ben CASH 92 név alatt, amit az akkori polgármester Pásztor úr nyitott meg. Politikai pályafutásomat 2006-tól alapoztam meg az azonos jogok békés kikövetelésével és a szlovák-magyar megbékélés hirdetésével.

Comments are closed.