Már kora reggel nagy volt a tömeg Komáromban a IV. HONNAPON. A Csillag Erőd melletti parkolóban magyar mellett két cseh több lévai , Dunaszerdahelyi és természetesen komáromi rendszámú autót láttam. Az erődbe lépve több felvidéki politikust is felfedezhetett a szemfüles szemlélődő. A tömegben fellelhető volt Duray Miklós, Csáky Pál. Az önkormányzat részéről több képviselővel és két alpolgármesterrel is összefutottam. A meteorológusok zivatart előrejelző jóslatai nem jöttek be. Egész nap meleg nyárias volt az idő, amely vonzotta az embereket. Látnivaló akadt bőven. Az apukákat a korabeli térképek vonzották elsősorban, amelyek az erőd ódon falai közt voltak megtekinthetőek, Turi Zsolt gyűjtéséből. Szintén kiállítás keretében lehetett megismerkedni Endresz György óceán átrepülésével amelyet 80 éve hajtott végre a Justice for Hungary nevű repülőgépével. Endresz György a rendezvényt szervező csoport névadója. A színpadon gyermekműsorok , hagyományőrző csoportok bemutatóit és érdekes előadást láthatott a szép számban megjelent nézőközönség. Gyermekek kedvence volt a hagyományos elöltöltős fegyver amelyet nem csak megnézni lehetett, de ki is próbálhatták nem kis feltűnést keltve a járókelők körében. Lehetőség nyílt betekinteni egy hagyományos jurtába, megnézve annak berendezési tárgyait. Kedveltek voltak a különböző ügyességi gyermekjátékok, kézműves foglalkozások és a Hobby Sokk okosjátékai amelyek most is több felnőttet is gondolkodásra kényszerítettek. A vásárolni szándékozók bő választékban találtak valódi magyar alapanyagokból készült élelmiszereket, borokat és akár a helyszínen kovácsolt dísztárgyakat. Aki még nem volt kint, azt szívesen várják a rendezők , hiszen a zárórendezvény a Bikini együttes 21:30-kor kezdődő koncertje. Bízom benne, hogy még számos Honnap-nak lehetek médiapartnere.
9 hozzaszolas a “Sikeresen zajlik a HONNAP” bejegyzeshez
Comments are closed.
Fény a fejitu”l bu”do”so”dik a hal tudo é ugye?Ha én-ki vezetném az emberi társadalmat,nem lenne birtoklási jog.csak részesedési.
Vedd meg a várostól a várat és rendezd be !
Fény az o”reg várban voltak már lovas bemutatok csak egy kis tereprendezés,helység meg annyi van,nembeszélve az egész Nádor vonal egy nyitott teátrum.ott vala a Verk 7 u”res a romhozok széthordták.Az o”regvár melleti betonplacc egy részét vagy az egészét,nyugodtan be lehetne fu”vesítteni.Fény jártál e te tényleg az o”regvárban????
Nagyon jó helyen van ott ahol volt. A délkomáromi Tv is szépen osszefoglpalta. Nagymestermár megint túlzol ? Szerinted a lovasijászokat hova lehetne itt elhelyezni ? Az oregvárban ? Neviccelj hiszen az Egyetemi terulet ! Meg a városi rendorségé !
Bezzeg a terepruhás festékgolyosok bejutnak,megkenik a to”kfilkok tárcáját és szabad apálya.
Az Öregvárba még látogatóként is nehéz bejutni, nem rendezvényt szervezve 🙂
Meg tudlak érteni,viszont kár,hogy rengeteg szorolap maradt meg.Nem baj.remélheto”leg a jo”vo” évi Hon-nap a Ezsak komáromi o”reg várban keru”l megrendezésre amelyik szintén táton az “urességtol”l az elzártságtol,holott a világ eggyik csodája.
Nagymester- a szórólapon a felvidek.ma hírportál is hivatalos médiapartnerként szerepelt, nem csak én. Szórólapok Északon is voltak például a Nádor utcai Saga kávézóban vagy a Viking Pub-ban. Több település polgármestere is kapott meghívót illetve szórólapot. A rendezvény a Déli önkormányzat támogatásával készült ezért volt ingyenes.
Őszinte leszek: Kevés ember hajlandó ingyen dolgozni a saját közössége érdekében.
Példaértéku” volt a rendezvény !Komárom org viszont nem elégséges ha csak a saját honlapotokon csináltok meghívást no,jolenn a szorolapokat to”bb Ezsaki komáromi családba eljuttatni,hogy tudják ilyen is van,vagy lessz.