Figyelem, forgalmi rend változás

Varga Tamás képviselő  úr felhívja mindenki figyelmét, hogy a Széna téren megváltozott a forgalmi rend. A Szlovák gimnázium irányából csak behajtani lehet, mivel az utca egyirányú. Kihajtani a Billa illetve a  Jókai Színház mellett lehet.

Véleményem szerint ezzel a lépéssel biztonságosabb lett az adott kereszteződés, hiszen a Széna téren a főút kanyarodik és  két átlósan felfestett gyalogátkelő is bonyolítja a biztonságos haladást. Nem ártana a főút ívét is kijelölni, hiszen az átutazóknak gondot okoz az áthaladási sorrend és az elsőbbség meghatározása. Jobb egy balesetet megelőzni, mint utólag siránkozni. A képviselő úrnak is igazat kell adnom abban, hogy  nem ártott volna a város lakóit időben tájékoztatni az egyirányúsításról.