Történt egy éve, hogy az akkori kormány egy kis pártocskája fontosnak tartotta, hogy köszönetet mondjon a  nagyhatalmaknak, amiért nemzetét megajándékozták egy országgal. A köszönetmondás részeként egy követ is elhelyeztek az egykori határátkelő helyén. Buszokkal hozták az embereket, hogy legyen nézőközönség is. Jól tudták, fontos a médiafigyelem. A követ az éjszaka leple alatt őriztették. Ennek ellenére érdekes módon a választások napján “ismeretlen” tettes meg is rongálta. A rongálást a térfigyelő kamera követte és rögzítette. A felvétel “érdekes” módon még aznap megjelent a videomegosztókon.  Miért tartom fontosnak ezt leírni? A kő felállítója megfeledkezett művéről. A kalapácsos “támadást” és a vörös festéket is túlélt kőről. Az idei évfordulón, annak ötletgazdája már nem tartotta fontosnak a megjelenést, a hálaadást. A tavalyi médiaőrület után az idén még le sem törölték róla a port. A vörös festék  sem zavar senkit. Árván, álldogál a kő a senki földjén.  Nem sajnálni szeretném az elfelejtett követ, amelyet engedélyek nélkül egy út közepén állítottak jól megtervezett kampánycéllal, hiszen tudom hogy az emberek csak azt tartják értéknek amiért megharcoltak, amiért küzdeniük kellett. Komárom másik két emlékhelyéhez  sokan zarándokoltak el megemlékezni 1920. június 4. 16:32 -ről. Az idő a legfőbb ítélőszék. Mi 91 éve itt vagyunk és emlékezünk, ők egy év után megfeledkeznek saját “művükről”.

Komáromon kívülieknek említem meg, hogy a kő talapzatán és tetején időnként megjelennek pislákoló mécsesek, amelyek a gyászt fejezik ki. Úgy néz ki a felirat ellenére a kő tényleges sírkő lett, ahová csak azok járnak megemlékezni akik akkor elveszítettek valamit, amiért őseik harcoltak.