Fekete hajnalra virradt az idei május elsején Komárom népe. Az enyészet angyalának szárnyai zúgtak az ősi város falai között. A  halál, a pusztulás éjszakája volt ez. Ágyúdörgés, gépfegyver ropogás, csatakiáltás, harc, tusakodás, jajszó minden felé. Az emberek a közös veszély hullámai között, közelebb simultak egymáshoz s a háborús borzalmak egybeolvasztó ereje közös érzéssel töltötte be a lelkeket.

A seregeknek ura kinyújtotta balkezét Komárom felett. A siralomnak órái nehezedtek a szívekre….  Aggodalom, szorongás,  kínzó bizonytalanság  felhői ülték meg a fekete éjszakára következő szürkületet… Piros hajnal helyett, fekete hajnal. A felkelő nap vérharmattal harmatozta be a májusi füvet s a lelkek mélyén a gyász, a szomorúság fekete gyöngyei sötétlettek… Örök fájdalom írja be történelem Musája  ezt a  Május elsejét Komárom krónikájába. E sokat szenvedett város történetének lapjaiban is külön gyászkeret illeti ezt az éjszakát, amely az enyészetnek és a pusztulásnak volt szentelve. S mi akik keresztül éltük éltük ezeket a végzetterhes órákat s átszenvedtük a ránk zúdult borzalmakat, a szenvedések terhétől megtisztultan tekintünk az ég felé, hálákat adva a Mindenhatónak, hogy megóvta városunkat a végromlástól s megtartott bennünket a jövő számára… A jövő számára amelyben nem lankadó hittel, töretlen bizakodással  kell bizakodnunk a jövő számára, mely egybeolvadást. megértést, verejtékes munkát kíván tőlünk, szegény magyaroktól… Okuljunk  e gyászéjszaka véres tanulságain s a komor idők intő szavát megértve férfias nyugalommal teljesítsük kötelességünket, mellyel hazánknak és nemzetünknek tartozunk.. Munka és türelem az élőknek, nyugalom az éjszaka szerencsétlen halottainak!  Töröljük ki a könnyeket szemeinkből, vessük el a szomorúság gyászfátyolát s álljunk a munkához…

Könnyeink nedves fátyolán át tekintünk vissza május elsejére, amikor leszállottak közénk a gyásznak, pusztulásnak engesztelhetetlen szellemei és véres bosszút álltak ezen a jobb sorsra érdemes, ártatlan városon. Kezünkben megremeg a toll amikor a kiállott borzalmakat kellene leírnunk  és megütnünk a szenvedésnek  és fájdalomnak igaz hangjait, amely a város minden polgárának lelkén átviharzott. Miért sújtják ezt a várost csapások, miért bűnhődnek ártatlanok ezrei büntetlenül, miért hull ma is patakokban a drága magyar vér , amely négy éven át bőségesen ömlött idegen érdekekért és célokért? A kihullott drága vérért legyenek felelősek, akik azt játékszerüknek tekintik, akik a legbecsesebb földi jóval : az élettel, mint hitvány ronggyal rendelkeznek…

Komáromi Lapok 1919 (részlet)