Sirály – balesetveszélyes megálló


Van egy olyan buszmegálló a városban, amelyet a helyiek nem igazán használnak, ezért nem is tudatosul bennük annak balesetveszélyes volta. Ez a megálló a Sirály kollégium mellett található a Family Center és a Hypernova közelében. Főként a Komáromban tanuló egyetemisták használják, ők viszont nagy számban. Régen amikor a megállóhelyet létesítették, ez a terület még igencsak elhagyatott külvárosi területnek számított. Az itt esetlegesen leszálló utasok biztosan nem akartak átkelni a Pozsonyi út túloldalára, hiszen ott nem volt semmi. A Selye János egyetem létrejöttét követően azonban fellendült a megálló forgalma, hiszen a hallgatókat a hajógyártól megvásárolt hét emeletes, egykori munkásszálló felújítását követően itt szállásolták el.  Komárom Városa sajnos a forgalom növekedéséről és a megváltozott gyalogos vonulás irányáról nem vett tudomást. Nem változtatott a megállón. Mint a képen is látszik a belváros felől érkező autóbusz a leállósávon áll meg. Nincs felfestett megállóhely és az ezt előjelző tábla is hiányzik.  Egyszerűen a jármű beáll a járdaszegélyhez és ott teszi le az utasokat. A gond az, hogy mint látszik a járda itt véget is  ér, az nem folytatódik a felüljáró felé, ahol a zebra található. Mivel a kollégium és a bevásárlóközpont is az úttest túloldalán van, így a gyalogosok jobb híján a leállósávon mennek el a zebráig, amellyel ugye szabálysértést követnek el, hiszen az úttest szélén csak a menetirány szerinti bal oldalon szabad haladni abban az esetben, ha nincs járda. Ez különösen balesetveszélyes este amikor a gyalogos még nehezebben vehető észre. Mi lehet a megoldás? A testület összeül és és megszavazza a megálló áthelyezését a hamarosan megépítendő új körforgalom részeként a Hypernova parkolójába. A Hypernova felől a Kollégium biztonságosan megközelíthető. Az említett megállót igénybe vevő utasok vagy a bevásárolni jönnek, vagy a kollégiumban laknak. A buszok útvonalába csak egy hurkot kéne beiktatni és ezzel minimálisra csökkentenénk a balesetveszélyt is. Mivel nagyszámú fel, illetve leszálló utasról van szó ebben a megállóban, szükség volna egy buszváró megépítésére is. Pillanatnyilag a belváros felé utazók az autóbuszt egy murvával leszórt területen várják, fedél nélkül!  Bízom benne, hogy Komárom Város képviselő-testülete nyitott lesz és mihamarabb megoldást talál majd erre az áldatlan állapotra. Büszkén valljuk, hogy egyetemi város vagyunk, de épp az egyetemisták testi épségére nem gondolunk.

[nggallery id=89]

2 hozzaszolas a “Sirály – balesetveszélyes megálló” bejegyzeshez

  1. Zoltán- a fő probléma mint a fenti képeken is látszik az, hogy a jobb oldalon az út mellett nincs hely a járda kiépítésére. Több méteres a szintkülönbség! A főútvonal töltésen illetve felüljárón halad.

    A távlati városfejlesztési tervben az út kiszélesítése szerepelt a fenti buszmegállótól a SAD -ig, Ez a szakasz most csak kétszer egy sávos (bővítése a közeljövőben nem várható). Ezért ér itt véget a járda.

    A körforgalom lent a NAY parkolóban épül majd meg és ha jól látom a pozsonyi út alatti aluljáróra (Botto utca) fog csatlakozni (?!). Építési határidő 2011 június!
    Körforgalom- Hypernova
    Ha jól értelmezem a tervet, valahogy így néz majd ki a körforgalom (sárga vonal). A szaggatott narancssárga vonal a fent leírt hurkot jelöli az autóbusz vonalán. Megálló a Hypernova bejárata közelében lehetne. Ez az áruháznak többlet szolgáltatást jelentene-jól fogadnák.
    De ez csak egy hirtelen ötlet.

    talán így néz majd ki
    Gondolom Ön rendelkezik pontos adatokkal, a Sirály megállóban felszálló utasszámot illetően. Szerintem indokolt ennek a megállónak a fejlesztése.


    Marek Anton polgármestert megkerestem három hete a közösségi közlekedés fejlesztését előirányozó választási ígéreteivel kapcsolatban. Ez mind az Ő mint pedig az MKP programjának része volt. A mai napig nem kaptam választ.

  2. Picit zavarban vagyok, mert helyismeretem ugyan van, de néhány dolog nem teljesen világos számomra.
    A közlekedésrendészet ezidáig miért nem lépett fel ezidáig a megálló megléte ellen, hamár az önkormányzat nem volt rá képes, hogy legalább a járdát meghosszabbítsa a gyalogátkelöig?
    Még a helyiek sem tudták pontosan megmondani, hogy a tervezett körforgalom hol lenne… A föúton, vagy már benn a két pont között? Ez az általam nem kimondottan “szeretett” hurok miatt van, mert az nem kevés plusz menetidöt képes felemészteni, ami általában újabb panaszok forrása lenne. Amennyiben a föúton – amit nehezen tudok elképzelni, de a szakemberek bizonyára megoldanák 🙂 -, akkor talán sima lenne a dolog. Kérdés, mikor? Viszont, ha nem a föúton lenne, akkor a balra kanyarodás, meg a visszaúton a kijövet (újra balra) komoly hátráltatást jelethetne a gépjármüveknek.
    Újabb kérdés az út tulajdonviszonya. Tudtommal állami útról van szó. Innen kezdve beindulhat a pingpong-labda effektus. A vízszintes és függöleges útjelzések elhelyezése a tulajdonos kötelessége. Indulhat az önkormányzat és az útkezelöség adminisztratív “birkózása”. (A KRESZ által kötelezöen elöírt jelzötáblát nem helyettesíti az adott fuvarozó jelzötáblája!)
    Személyes javaslatom: Az utasbiztonság érdekében az önkormányzat helyében az esetleges körforgalom megépítéséig, illetve a megálló végleges helyének megállapításáig nagyon gyorsan kiépíteném – legalább a következö gyalogátkelöig – a hiányzó járdaszakaszt! De talán egy “bódét” sem ártana ideiglenesen kihelyezni… (Ha a szükség úgy hozza, a késöbbiekben máshol felhasználható…!)

Comments are closed.