Első zenei tehetségkutató Komáromban


Egy érdekes felhívás jutott el a kezembe. Az idén először zenei tehetségkutatóval bővül a Komáromi Napok rendezvénysorozata. Egy pár hónapja létrejött egylet segíteni szeretne abban, hogy Komárom Város zenei élete sem legyen egyszínű. Ebből a célból segítséget nyújt a most éledező, szárnyaikat próbálgató komáromi zenészeknek. Saját elmondásuk alapján a Komáromi Zenész Egylet 2010. október elsején, a Zene Világnapján alakult helyi fiatalokból verbuválódva. Tagjaik közül többen aktív zenészek, vagy valamilyen formában a zenével foglalkoznak . A tehetségkutatón kívül terveik közt szerepel egy zenei konferencia megrendezése is még az idén nyáron.


A felhívás:
Várunk minden felvétellel rendelkezõ és nem rendelkezõ zenekart előadót, stílustól, kortól, nemtől függetlenül.
Kivétel: EP-vel vagy lemezzel rendelkezõ csapatok.

Amit kérünk :
zenekar neve / rövid története, Tagok / felállás, stílus,

Amit nyerhetsz:
2 dal felvétele a Magyarock Dalszínház stúdiójában,
Fellépési lehetõség a Rock Club 25-ben nagyobb zenekar elõtt
Vásárlási utalvány a Fikner Music és a győri Hangszerdiszkont felajánlásával,
Zenekari promófotózás.
A zsûrizésen kívül egy zenekarnak lehetõsége van elvinni a közönségdíjat ami a hallgatóság szavazatai alapján kerül kiosztásra.

Jelentkezni és technikai információért a
zeneszegylet.komarom@gmail.com
címen lehet április 15-ig.

A bejutott zenekarokat e-mailben értesítjük.

http://komaromize.tk/

Helyszín: Komárom-Monostori Erõd Dunai Bástya