Rendőrségi akció képekkel


18 személyt állított elő a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer fogyasztás, birtoklás és terjesztés megalapozott gyanúja miatt. Bűnügyi jelzés alapján vonultak a rendőrök egy komáromi magánlakáshoz, ahol a gyanú szerint gyakran fordulnak meg kábítószer-fogyasztók és viszonteladók Egy a Rendőrség birtokába jutott információt ellenőriztek le a rendőrök a komáromi magánlakásban, ahol a gyanú szerint metanfetamin származékot tartalmazó úgynevezett „pikó”-val üzletel az ott élő házaspár. A nyomozók még a lakásig sem jutottak, máris egy fogyasztóba botlottak. Megtalálták nála a lakásban vásárolt kábítószert. Elfogták és előállították, vizeletében kábítószer jelenlétét mutatta ki a gyorsteszt. Nem volt ok tovább várni, a nyomozók behatoltak a lakásba, ahol a fogason lógó három női táska közül az egyikben megtalálták a kábítószert.  A házkutatás során fegyverek is előkerültek, melyeket már szakértők vizsgálnak. Javában tartott a házkutatás és a lakásban tartózkodó házaspár első helyszíni meghallgatása, mikor az utcát biztosító kollégák jelezték, új szereplője lesz a történetnek.  Egy szlovák rendszámú autó érkezett. A futár autójában további kábítószert és készpénzt találtak a nyomozók.
Két szálon folytatódtak tovább az események. További két komáromi lakásban tartottak házkutatást a nyomozók. Az egyikben fogyasztókat kerestek és találtak, a másikban olyan személyeket, akik nem csak fogyasztják, hanem terjesztik is a drogot.  A házkutatások során műszaki cikkek is előkerültek, melyekkel a gyanúsítottak nem tudtak hitelt érdemlően elszámolni. Gyártási számuk ellenőrzése során derült ki, hogy azokat a Tatai Rendőrkapitányság keresi, a Neszmélyi Általános Iskolából lopták el azokat. A kábszeres nyomozók értesítették a tataiakat, akik megerősítették, 2011. január 26-ról 27-re virradóra valóban betörtek a Neszmélyi Általános Iskolába, ahonnan közel 2 millió forint értékben loptak el számítógépeket. Tippjük is volt a tatai nyomozóknak arra vonatkozóan, ki törhetett be az iskolába és lophatta el a számítógépeket. Az iskola egyik diákjára gyanakodtak, aki egyezett a kábszeres nyomozók által megadott névvel. Előállították őt és további 2 társát, akik részletes beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy kábítószerre kellett a pénzt, melyet vagy az informatikai eszközök eladásából vásároltak volna, vagy a számítógépeket adták volna a drogért cserébe.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tatai Rendőrkapitányság nyomozói összesen 18 személyt állítottak elő az összehangolt akció keretében.A bíróság 3 főt előzetes letartóztatásba, 1 személyt pedig házi őrizetbe helyezett visszaélés kábítószerrel bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A Neszmélyi Általános Iskolába történt betöréses lopás miatt 1 személy került előzetes letartóztatásba.
Szöveg és képek : KEM RF sajtóközlemény
[nggallery id=83]

3 hozzaszolas a “Rendőrségi akció képekkel” bejegyzeshez

  1. Erdekes mindenki tudja,hogy hol veszik adják legjobban a drogot,mégis az heleket mindha valaki védené???!!!Ja abbul a zsébul jut a pásztoroknak is!???Ho, szollá a drogzene ott vala a drognak nagy szele!

Comments are closed.