Biztonságosabb lesz a közlekedés


A napokban zajlott a Komáromi Képviselő-testület mellett működő környezet- és közrendvédelmi bizottság alakuló  ülése, amelyen a bemutatkozás és a szervezési kérdések után   tömören megfogalmaztuk a főbb irányvonalakat és prioritásokat. Ennek vonalán szeretne haladni a bizottság  életkornyezetünk és a közrend javítása céljából. Nyilvánvaló volt minden bizottsági tag számára, hogy a környezetvédelem nem biztosítható a közrend védelme, azaz a városi rendőrség tevékeny közreműködése nélkül. A bevezető után a bizottság azonnal munkához látott: a város polgárainak zavartalanabb közlekedése érdekében javaslatokat tettünk a forgalom biztonságosabbá tételére. Eszerint két nagyon forgalmas kereszteződésnél – a  Szakszervezetek utcája és a Lukáč utca –  jelekkel kellene ellátni a sávokat, illetve a járdasziget (festett) kiépítésével szabályozni a vasútállomásról, vagyis a mellékútról érkező autósok balra kanyarodását. Ezzel a ponttal függ össze az a javaslat, miszerint a Shell benzinkútnál gyalogosátkelőt kellene kialakítani, amely a gyalogosokat „átterelné” az alagút benzinkút felöli járdájára. A másik javaslatot a Šulek Gimnázium előtti gyalogosátkelő „kiegyenesítésére” tettük, amely biztonságosabbá tenné az iskolákba igyekvö fiatalok átkelését, és az itteni „nagy kanyar”-ban a festett közlekedési jelek  jobban  felhívnák a soförök figyelmét a föútra (Petőfi és Gazda utca kereszteződése) és az említett nagyon frekventált gyalogosátkelőre.Bizottságunk továbbá javasolta azt is, hogy a Marianum Egyházi Iskolaközpontnál, illetve a Singellőben található Körúton és a Kacz forgalomlassító eszközt, úgynevezett „fekvőrendőröket” szereljenek fel az úttestre, csemetéink biztonsága érdekében. Ha az olvasóknak további javaslataik lennének környezetünk és közrendünk jobbitása érdekében, kérem jelezzék az alábbi címen: tamas.varga@komarno.eu.
Dr. Varga Tamás képviselő,a Környezetvédelmi és Közrendi Bizottság elnöke

Örülök, hogy sikerült már az első bizottsági ülésen javaslatot tenni a városlakók életének biztonságosabbá tételére. Annak külön örülök, hogy végre a képviselőtestület tagjai nyitottak és foglalkoznak a választóik észrevételeivel. Természetesen a bizottság csak javaslatot tehet, a döntés a testület kezében van.

Természetesen a többi képviselő megkeresését is szívesen fogadon és közzé teszek minden olyan politika mentes javaslatot amely mindannyiunk érdekét szolgálja.

Kapcsolódó bejegyzés:  A  “TUNEL”

2 hozzaszolas a “Biztonságosabb lesz a közlekedés” bejegyzeshez

  1. Foleg ha az idosebbek nyugtato tabletták,fájdalomcsillapíttok tompítto hatása alatt fognak vezetni vagy a drogos gyerekek droghatás alatt,vagy a romhozok hajtási nélkul ugyanis pízre megy az ato,persze megint csak ,tisztelet a kivételnek.

  2. Fo”leg ha az ido”sebbek nyugtato tabletták,fájdalomcsillapíttok tompítto hatása alatt fognak vezetni vagy a drogos gyerekek droghatás alatt,vagy a romhozok hajtási nélku”l ugyanis pízre megy az ato,persze megint csak ,tisztelet a kivételnek.

Comments are closed.