Élénk érdeklődés Komáromban


Az országos csatornák híreivel ellentétben , Komáromban élénk az érdeklődés a kedvezményes honosítással kapcsolatban. Komárom Város Polgármesteri Hivatalának anyakönyvvezetőjéhez a nap folyamán szünet nélkül érkeznek az emberek. A felkészültebbek már az internetről letöltött és kitültött űrlapokkal, mások érdeklődve jönnek információkért. Miután a Fico kormány által elfogadott törvény értelmében – annak módosításáig- szankciók súlytják mindazokat a szlovák állampolgárokat, akik elfogadják egy másik ország állampolgárságát, szokásommal ellentétben most nem teszek közzé fényképeket az érdeklődőkről.

Elszomorítónak tartom viszont, hogy  a pozsonyi nagykövetség adatait általánosítva jelennek meg írások országos napilapokban. Számomra nyilvánvaló, hogy egy komáromi, Komáromban kéri kedvezményes honosítását és nem utazik ezügyben sem Pozsonyba, sem Kassára. Ez érvényes a párkányiakra is, akik nagy valószínűséggel Esztergomba utaznak, valamint a dunaszerdahelyiekre, akik Győrbe mennek ezügyben. Amint sikerül hiteles számot szereznem,  közzé fogom tenni a leadott komáromi kérvények számát.

Boldoghy Olivér  a Slovák Nemzeti Színház színésze  férfiasan, arcát vállalva kérte ma kedvezményes honosítását Komárom város polgármesteri hivatalában. Ő ezt mondta: ” most jövök a dél-komáromi polgármesteri hivatalból, ahol reggeltől HATALMAS AZ ÉRDEKLŐDÉS (!), olyannyira, hogy a (rendkívül kedves és segítőkész) anyakönyvvezető mellé plusz munkaerőt kénytelenek felvenni, hogy győzzék a kérelmek feldolgozását!”

Komáromban Komárom Város Polgármesteri Hivatala 2900 Komárom Szabadság tér 1

Telefon : 0036/ 34/340-011

Bővebb információ ITT

Kép: Cseh közszolgálati tv

Egy hozzaszolas a “Élénk érdeklődés Komáromban” bejegyzeshez

  1. Mint 1948-as kitelepített öreg komáromi, könnyeimmel küszködve örvendek a kedvezményes (vissza)honosítás lehetőségének. Gyerekkori barátaim, jó rokonaim, unokatestvéreim kaphatják vissza azt az állampolgárságot, amely születésükkor adatott nekik..
    Hajrá magyarok!

Comments are closed.