Parkot szeretnének a Bauringban


A közösségi portálok egyik legfontosabb hozadéka a gyorsaságuk és közvetlenségük. Talán Komárom történetében ez az év volt az első, amikor az önkormányzati tisztségekért ringbe szállók tudatosan éltek ezzel a médium által nyújtott lehetőséggel.  A kiépített kapcsolatok azonban megmaradnak a választaások után is. Most minden önkormányzati képviselő gyorsabban lett elérhető . A választók panaszai is gyorsan és közvetlenül jutnak el és gyorsabb választ is várnak. Egy ilyen felvetés kapcsán néztem ma meg Komárom város legynyugatibb lakótelepét a Bauringot. Lálák József úr tette  fel a kérdést a négy napja kinevezett Varga Tamás  képviselő úrnak a környezetvédelmi és közrendi bizottság elnökének, hogy nem lehetne-e parkot létrehozni az említett lakótelepen.  Segítendő a gyors válaszadást, készítettem  pár fényképet a balesetveszélyes, sőt nyugodtan életveszélyesnek is nevezhető egykori óvoda épületéről. Az építmény egykori kerítésének mára már csak a nyomai látszanak. Bárki könnyen bejuthat, de ezt senkinek sem ajánlom. Az épület belsejében több helyen találkoztam kidőlt téglafalakkal és leszakadt mennyezeti elemekkel. Ezeknél már csak a kiszámíthatatlanul felbukkanó lyukak és gödrök veszélyeztetik jobban az arra járók testi épségét. A képek magukért beszélnek!

Lalák úrral csak egyet tudok érteni abban, hogy szükség lenne egy parkra a lakótelepen, hiszen ez a lakótelep nélkülöz minden zöldterületet.  Várom egyéb ötleteiteket is. Ki mit látna szívesen az óvoda romjainak helyén?

[nggallery id=74]

8 hozzaszolas a “Parkot szeretnének a Bauringban” bejegyzeshez

  1. XY- én pozitívan értékelem az internet, a nyilvánosság és a Facebook erejét. Nem nagyon lehet már elrejtőzni. Szerintem a most megválasztott képviselők többsége még nem tudja mit is jelent az, hogy több száz , néha ezer embert jelölt be ismerősnek a Facebookon. Ezek az emberek bizony Nyilvánosan fogják feltenni a kérdéseiket és várják a választ. Ma már nehéz elbújni!

  2. Kedves Komárom,
    ezért nem sokat ér az egész választási hercehurca, mert az emberek az ismerőseikre szavaznak, ami viszont nem biztosíték arra, hogy az illető tenni is fog valamit a szavazó körzetéért. Konkrét, számonkérhető és mindamellett realisztikus-megvalósítható programok kellenek.Lehet ígérni kolbászból kerítést, de azt úgyis a legerősebb kutyák fogják megszerezni és a végén se kolbász, se kerítés nem marad.

  3. XY- Igazad van, de elárulom én magam sem tudtam, hogy az elmúlt ciklusban ki is volt a lakhelyem szerint (3 körzet) illetékes képviselőm. Sajnos a választások után – legalább is én – nem kaptam szórólapot a postaládámba a “nyertestől” azzal, hogy köszönöm és ezek a terveim …


    A 2-es körzet -ide tartozik a BAURING -megválasztott képviselői:

    Szabó Béla, Zábojník Stefan, Dékány Gábor, Jágerská Alzbeta, Győrfy György, Cúth Csaba

  4. Kedves Komárom,
    a cikkel kapcsolatban bennem az merül fel, hogy nem értem a kérdést. Az adott körzetnek megvan a maga képviselője, ugye? Amennyiben megválasztották, gondolom a programjában szerepelnie kell a probléma lehetséges megoldásának is, sőt a képviselőnek maximálisan tisztában kell lennie az ott lakók igényeivel(park, garázsok-parkolók, stb.). Ha ez nem egyértelmű számára, akkor még sosincs késő lemondani és átadni a helyét valaki másnak.
    Az új polgármesternek azt tudnám javasolni, hogy szorosabban működjön együtt a városi rendőrökkel, és egy lista alapján ellenőriztesse velük a lista pontjaiban történt változásokat. A lista tartalmazhat minden olyan elfogadott változtatást ami időközben megvalósul, de az egyszeri megvalósulást követően már nincs figyelemmel kísérve. Jó példa lehet erre a sok ezer euróba kerülő játszóterek, vagy a kutyapiszok gyűjtésére figyelmeztető táblák és ezek rongálása, de sok más egyéb dolog is, amire a közös pénz lett elhasználva. A városi rendőröket is a legjobb lenne körzetenként választani, hogy szolgálat után hazatérve szembesüljenek munkájuk gyümölcsével, és az ott lakók is közvetlenebbül tudjanak hozzájuk fordulni. Mindez nem kerül pénzbe, csupán nyitott szemmel kell járni és közben a jövőre is gondolni . Szívesen olvasnék egy választ a körzet képviselőjétől- remélem Komárom sikerül Őt megszólítanod- ,hogy ne nekem kelljen ötletelnem arról, mi kell a Bauringosoknak.

  5. Attila-igazad van. Sajnos az esetek nagy részében a szándék hiányzik. Nem mindig a pénz az ami a legjobban hiányzik.

    Jó példa a hivatalok “tehetetlenségrére” az ami pár napja történt CM szobornál. A matica sajtótájékoztatót tartott, rendőrségi feljelentést tett, meg 500 € -kárról beszélt, de a valódi problémát meg sem nézte.

    Károlyék (EJK) kimentek egy vödör meleg vízzel és lemosták a festéket !! Biztos vagyok benne, hogy ha ők nem mossák le a festéket akkor az a hatóságok lassúsága miatt még a mai napon is ott száradna.

  6. Mindenek elott B.U.E.K. Kivanok .
    Mivel ,hogy jo magamis e lakotelepen ellek es nevelem 6 eves gyermekem ,es nemutolso sorban Tisztelt Lalák ur nagyon jo baratom,nem tudok nem hozza szolni a dologhoz.
    Az emlitett volt ovodat “megjegyzem ami sosem funkcionalt mivel az epittesenel valami uton modon el feledtek a vasbeton alapokba vasat rakni avagy mashova masnak jobban kellet” mar sokan sok jo otlettel le szerettek volna dozerolni es valami ujjat teremteni a helyere.Kivancsi vagyok meddig lehet ezt meg igy elnezni,megvarjuk mig valakire radol ? vagy csak a szel elnem hordja??Miert nemelehet kiirni egy palyazatot ra es osszefogni a lakok tamogatassaval es vegre neki latni.?? Sok 100 -an lakunk a kornyeken,es sokan szivessen segittenénk,na de kinek ?? Az ott lako nincstelen Lászlo nem fog sokat valtoztatni!!!

  7. Cannavaro- a több száz méter még nem is olyan rossz. A II. ltp Udvaros utca környékén az autók 2-3 sorban állnak a játszótér közepén. Ez sajnos általános probléma. Írni róla képekkel azért nem írok, mert tartok tőle, hogy egy szemfüles rendőr a képeimet mellékelve küldené ki a bírságról szóló csekkeket….

    Az utcák is nagyon szűkek. Hely van a szélesítésükre, csak pénz nem sajnos. Ha utcafelújítás, akkor a lakosság száma alapján az Eötvös utca és a Duna rakpart élvez előnyt.

  8. Park sem rossz ötlet persze, de nem ártana garázsokat építeni, mert a parkolás szinte lehetetlen a 2-es lakótelepen, a Bauringoknál. Ha később jössz haza, több száz méterrel odébb kell hagyni az autót, és pl. az enyémet már egyszer fel is törték, bevágták az oldalsó ablakot, de ez mindennaposnak számít erre. Előfordult, hogy megfúrták a tankot valakinek alulról, elvitték a benzint, dísztárcsákat leszerelik simán, és már kereket is elvittek. Sajnos, nem tudok olyan terepjárót, dzsippet venni jelenleg, amihez nem mernének hozzányúlni, bár mihez nem mernek manapság?

Comments are closed.