Érdekes írást közöl a mai NOVY CAS. Az írás szerint több “holt lélek” is szerepel a Komáromi választók névjegyzékében. Ezek a személyek értesítést kaptak a névjegyzékbe való felvételükről. A gond az, hogy az épületekben lakók soha nem is hallottak róluk és a mai napon sem laknak a házakban. Kik a titokzatos választók? “32 éve lakom itt, 20 éve vagyok közös képviselő , de senkit sem ismerek azok közül akik választási értesítőt kaptak!”- panaszolta Janák Éva 78 éves nyugdíjas. De sajnos nem ez az egyeltlen ilyen lakótömb a városban. Az álladó lakhely, a lakcím helyes de mintha a folyosón élnének. Az említett napilap kérdésére Komárom polgármesterének irodavezetője elmondta, hogy az esetet egy joghézag tette lehetővé amely minden Uniós állampolgárnak lehetőséget adott arra, hogy az idegenrendészeten bizonyítási kényszer nélkül állandó lakcímet jelentsen be. A joghézag 2 évig állt fenn, ma már tulajdoni lappal vagy befogadó-nyilatkozattal kell alátámasztani az ilyen bejelentést.
Miért jelent ez ekkora problémát? A szerző adatai szerint Komáromban csak ebben az évbe 150 Uniós polgár jelentett be állandó lakcímet. Ezzel látszólag nincs is semmi gond, hiszen ez mindenkinek törvény által biztosított joga. A gond az, hogy ezeket az embereket bejelentett lakcímükön senki nem ismeri és nem is látta (NovyCas). Köztudott hogy Komáromban az utolsó Önkormányzati választásokon 23 szavazat döntötte el, hogy ki lett a polgármester és a választási csalás lehetősége is felmerült. A 4 évvel ezelőtti választások kapcsán jelenleg is eljárás folyik három választási bizottsági tag ellen, akik a gyanú szerint szándékosan helytelenül számolták a szavazatokat. Most az újság adatai szerint 650 név lóg a levegőben. NEM 23 hanem 650! Mivel a választások titkosak, így soha sem fogjuk megtudni, hogy a 650 titokzatos választó elmegy-e választani és kire adja majd le szavazatát.
Forrás, foto: Novy Cas
komáromi ezzel kapcsolatosan írhatnál egy cikket, hogyan lehet megvédeni a szavazatszámlálás tisztaságát:
Bummról:
A Paraméter számára Nagy Károly, a Központi Választási Bizottság elnöke erősítette meg az információt. \\\\\\\”A szavazatszámláló bizottságok (okrsková volebná komisia – a szerk. megj.) saját maguk adhatják beleegyezésüket, éspedig hogy a megfigyelő az egész nap folyamán vagy csak a számláláskor tartózkodhat ott. Erre nem tudja őket senki kötelezni\\\\\\\” – közölte Nagy Károly, aki már mintegy öt éve tagja különböző szintű választás bizottságoknak. Hozzátette, nem lát rá okot, hogy a helyszínen a bizottságok másképp döntsenek, minthogy beengedjék a megfigyelőket.
A helyhatósági választások némileg eltérnek a más szintű választásoktól. Szavazni ugyanis csak az állandó lakhely szerint lehet, nem létezik tehát választói igazolvány, amellyel bárhol leadható lenne a szavazat Szlovákián belül. A választáshoz szükséges az érvényes személyazonossági igazolvány, szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező külföldiek számára pedig a lakhatási engedély felmutatása.
BJ:
Holnap este nyolc után a saját választási körzetemben ott leszek a szavazotok megszámlálásánál
Volebný okrsok č. 26, Spojená škola Komárno, Hradná ul. 7
A nevemre kiadott jelöltségi dekrétum még érvényben van, erre feljogosít, akárcsak a nevemre leadott szavazatok is, csak a mandátumok elosztásánál nem fogják figyelembe venni. Részvételemmel a szavazatszámláskor azt akarom bebiztosítani, hogy minden törvényesen zajlik .
Más körzetbeli polgárok, választók is ezt kérhetik.
Itt vannak a körzetek a basti honlapján.
http://www.basti2006.sk/valasztasi-korzetek_156.html
Érdekes dolog a város honlapján nincs ott ilyen formában, ott egy olyan programba csomagolták be feleslegesen, amit nem tud mindenki kinyitni pl. én sem, mert olyan drága programom amivel azt megtehetném nincs.
Kedves joeyka
tudja most egy meglepő választ adok Önnek sohasem szoktam hazudni. Még mielőtt nekem esne, hogy ez nem igaz, bevallom tévedni azt szoktam, mert aki valamit csinál az tévedni is szokott, de azt amit Ön állít igaz burkoltan, hogy letagadtam az értesítők létezését az egy kicsit erős dolog az Ön részéről. Persze erre is joga van, hogy kételkedjen.
Tiszta lelkiismerettel állíthaton, hogy mi nem kaptunk, de azt is a bummon mikor ezt a témát felvetettem, hozzátettem, nem állítom azt, hogy nem küldtek nekem is, csak valahogy a levelesládánkba nem került be. Egyébként fel sem tünt volna a dolog, mert júniusban sem kaptunk, úgy voltam vele talán nem is kell, nem jár. DE !!! az Újszóban ezzel kapcsolatosan megjelent egy cikk és akkor figyeltem fel a dologra, utánna néztem és igen a törvényben benne van, hogy kötelesek kikézbesíteni. Ekkor megkélrdeztem a feleségemet kaptunk-e, mert a levelesládát ő szokta kinyitni,válasza egyértelmú volt, hogy nem.
Mondja miért nem lehetett volna ezt kézből kézbe kikézbesíteni, ha az adókat kézből kézbe hordják ki, ellenláttamozás fejében, ez is ennyi energiába került volna, a városi rendőrök kézbesítik ki az effajta leveleket, néha további városi alkalmazottak segítségével.
Gondolom egy választási törvény betartásának van akkora súlya, mint egy ebadónak a kikézbesítése. tehát úgy ahogyan az előttem író is állítja ez a város feladata lett volna, emulsztották, gondolom bizonyítani sem tudják, hogy a kikézbesítést megtörtént, így nyugodtan lehet konstatálni, hogy törvénysértést követtek el. Ezt mekérdőjelezheti a választások érvényességét, akár ok lehet egy szoros eredmény esetén a választások megismétlésére is.
A bíróságok feladata lesz ezt a tény feltárniuk, ha pl. a vesztes, vagy egy polgár beadvánnyal fordul hozzájuk.
Basti városháza nagyon nagy hibát követett el, hogy eddig erre senkisem figyelt fel, ez magyarázható azzal is, gőgös magabiztosságuk, meg azt is, hogy az emberek már beleuntak a választásokba, az ott elhangzó hazugságokba és nem érdekli őket mi is zajlik körülöttük és pont ezt használják ki azok, akik a hatalomba törekednek. Én semmi mást nem csináltam, csak figyelmeztettem a közvéleményt, hogy az önkormányzat nem tartott be egy paragrafust az önkormányzati törvénnyel kapcsolatosan, ami komoly aggályokat kelthet a választások lebonyolításának demokratikus és törvényes mivoltjával kapcsolatosan is.
Ennyi se több se kevesebb.
Szerintem a demokrácia lényege az figyeljünk oda a jobban a jogainkra.
joeyka– a kérdéseddel egy apró gond van. A bizonyítási kényszer a város oldalán van. Neki kell bizonyítania hogy eleget tett a jogszabályi előírásoknak.
Kézbesítést előíró jogszabályokat sajnos be kéne tartani. A postaládába dobott cetli nem számít kézbesítettnek. Egy közelmúltbeli változtatás is csak a 2 szeri bizonyíthatóan sikertelen kézbesítés után tekinti csak a levelet kézbesítettnek. Minden esetben bizonyítani kell a próbálkozást- postai feladóvevény. A a kétszeri postai próbálkozás, praktikusan minimálisan 40 napot jelent, 20 napos letéti idővel számolva.
Nem véletlenül küldik az ingatlan adót ajánlott tértivevényes küldeményben két alkalommal, ha személyes kézbesítés sikertelen volt.- tehát háromszor próbálkoznak!
Abban igazad van, hogy a törvény úgy rendelkezik, hogy ha mindenki minden kötelezettségét elmulasztotta a választó a lakhely szerinti választőkörben a választás napján is felvehető a választók névjegyzékébe, amennyiben a választó hitelt érdemlően bizonyítani tudja állandó lakhelyét. Tehát, ha tudod, hogy hová kell menned és bizonyítani tudod, hogy az adott körzetben állandó lakcímmel rendelkezel akkor a helyszínen kézzel felírnak a lista végére. – de már megint fordítva ülünk a lovon.
Én sem kaptam értesítést és még 5 ismerősömről tudom elmondani ugyanezt. Ami elgondolkodtató az egy 76 éves hölgy aki bement megkérdezni, hogy szerepel-e a névjegyzékben amire a válasz az volt, hogy ott lóg kint a lista keresse meg…
Kedves boszajanos!
Nekem csak egy kérdésem van, erre feleljen: az hogy bizonyítható hogy Ön NEM kapott értesítést? 🙂 Ugyehogyugye?
Másrészt értesítés nélkül is lehet szavazni, az ottani lista a fontos. De ezt ugye Önnek nem kell magyaráznom. Baromi érdekes módon nekem MINDEN ismerősöm megkapta az értesítést, hát pont a Bósza az aki nem kapta meg Komáromban. Milyen érdekes 🙂
János, ha az utcajegyzékre gondolsz az itt nálam a kezdetektől fogva fent van – jobbra (választási információ). Ezt a térképet lopta el basti és tette fel saját honlapjára , Átszínezve….
Melyik hivatal hatásköre az értesítés kiküldése?
Tudod november 2-ig meg kellett volna kapnunk, ez nem arról szól, hogy ha akarnak küldik, vagy nem, hanem a törvény egyértelműleg előírja, ennek a nem teljesítése törvénysértés jelent. Pl. én a mai napig nem tudtam hova kell mennem szavazni. Ráadásul a város honlapján olyan fájlba csomagolták be számomra érthetetlenül, aminek a kinyitására speciális program kell, végül basti honlapján találtam meg egyszerű bejegyzés formájában. Ennek mindnek rajta kellett volna lenni az értesítőn, ezért van benne a törvényben, hogy mindenkinek meg kell kapnia 25 nappal a választások előtt, hogy időben tudja hová és mikor kell, tud szavazni. Aki nem figyeli rendszeresen a médiákat, az végül úgy járhat, hogy még szavazni sem fog tudni, mert nem figyel oda, nem vesz újságot, vagy azt sem fogja tudni hova menjen így nem fog szavazni, ez így tudatos dezinformációt, pontosabban nem információt jelent, törvénysértés, így tudatosan olyan választói csoportot távol tudnak tartania az urnáktól, ami eldönthetné a választások kimenetelét, ez Komáromra nézve nagyon is fontos lehet, hogy ki nyer, vagy ki veszít.
Ezzel kapcsolatosan írhatnál egy cikket, mert ez a választási törvény egyértelmű megsértése.
Bósza jános- most fogsz meglepődni. Reggel az első utam a városházára vezet. Én nem kaptam értesítést… Kíváncsian várom miért.
Nahát, ez a mi lakótömbünk…
Mikor a kommunisták idejében szavaztunk alá kellett írni, hogy átvettük a szavazó lapokat, ilyen értelemben még az is demokratikusabb volt. Egy pert indítani és felhívni az emberek figyelmét a törvény hézagos értelmezésére megérne egy próbálkozást. Egy dolog ami visszatart, hogy az egész megint az én fejemre zúdulna, eszáerben hagyna mindenki, ha lenne egy bátor jogász, szép karrirépítő téma lehetne a számára.
Erősen gondolkozok azon, hogy pénteken egy nappal a választások előtt beadok egy beadvány a komáromi bíróságra, hogy érvénytelenítsék a választás eredményét, mert az említett paragrafust az önkormányzat nem teljesítette, ez kézzel fogható bizonyíték, tehát itt nem arról van szó valaki rajta van egy listán vagy sem, hanem az, hogy egy törvényes feltételt ami a választások kimentelére nagyon kihat nem volt törvényileg teljesítve.
Amit te is állítasz azt is a tárgyalás folyamán fel lehetne vetni. Szerintem, a 2006-os ügyből kifolyólag nem mernék a dolgokat eltussolni. Tudod egy paragrafust nem betartani az a bíróságon egyértelmű bizonyíték. Itt a bastinak kéne bizonyítania, hogy az értesítőket átadták, de nem fogják tudni.
Bószajános- Viccen kívül én már bíráltam azt a rendszert amelyben csak a választási bizottság bizonyíthatja saját “karikájával” , hogy én VÁLASZTOTTAM ! Ha bemegyek a helyiségbe és azt mondják, hogy már szavaztam, akkor max hazamehetek, mert hiába is tennék panaszt, fordulnék akár bírósághoz hiszen a bizottság által készített névjegyzéket veszik alapul, amelyen ŐK jelölik be hogy megjelentem-e. A választó nem része jelenléti folyamat nyilvántartásának. Nem írja alá, hogy átvette a szavazólapot!
Egy példa:
Urnazárás után a szavazatszámlálók némi készpénzért cserében a névjegyzékben szereplő, de meg nem jelent szavazókat is bekarikázzák és helyettük szavazólapokat dobnak az urnába-tetszésük szerint.
JÁNOS én pénteken még nem kaptam értesítést. Lehet rossz voltam és nem is választhatok??
Néz komáromi, nemcsak ezzel van baj, hanem azzal is, hogy a törvény azt írja elő, minden választót ki kell értesíteni, de hogyan bizonyítható, hogy mindenki ki lett értesítve, ha aláírást cserébe nem kérnek, pl mi négyen szavazhatnánk, de senki nem kapott értesítőt, vagyis a törvényes feltételek nem lettek teljesítve. Szerintem a városházának aláírások ellében bizonyítani kéne, hogy kikézbesítette az értesítőket, ebből a cikkben említett esetek is kiderülhetnének, de mivelhogy mi nem kaptunk semmmiféle értesítőt, még az is lehet, hogy nem is vagyok komáromi, rajta sem vagyok a listán. Zavar a köbön, szerintem, ha vesztes bíróságra dja az ügyet az értesítőkkel kapcsolatosan pert fog nyerni, mert az értesítés tényének a bizonyítását az önkormányzatnak kell felmutatnia. Hacsak össze-vissza teledobálták a levelesládákat, ellenláttomozást mellőzve, akkor nagy bajban vannak, lesznek, mert akár a választást megismételhetik.
§ 27
Informovanie voličov
Obec najneskôr 25 dní pred dňom volieb zašle každému voličovi zapísanému v zozname voličov oznámenie, v ktorom uvedie čas konania volieb, volebný okrsok a miesto, kde môže volič voliť; v oznámení tiež upozorní na povinnosť preukázať sa pred hlasovaním preukazom totožnosti a uvedie stručný spôsob úpravy hlasovacieho lístka.