“Mondd te kit választanál?”


Miért van az, hogy ha összefut  két magyar akkor elkezdik fúrni egymást? Miért nem tud két komáromi a város érdekében összefogni? Az idei  önkormányzati választások az északi városrészben nagyobb vihart kavarnak majd mint valaha. Soha nem volt ennyire harcias és ellentétes a viszony. Sajnos úgy néz ki, hogy nem sikerült összefogva közös magyar jelölteket állítani. Az egyeztetések végül a városlakók  veszteségével zárultak és a két nagy “magyar” párt külön jelöltet indít. Bízom benne, hogy ennek hatására nem fog megismétlődni a parlamenti választások eredménye, amikor az egyetlen magyar párt nem jutott be a szlovák parlamentbe. Most  fennáll annak a veszély, hogy Komárom városának több száz év után szlovák választott polgármestere lehet.

9 hozzaszolas a ““Mondd te kit választanál?”” bejegyzeshez

  1. Kiinduló vitajavaslatom lénye az lett volna, hogy Stubendek mondjon le, fogadjon el alpolgármesteri széket és az MKP kapna mége egyet, ha mögém állnak. Persze a végén lehet másfajta egyezség is.
    Egy másik fórumban valaki így reagált:
    A teremtő szó: LEGYEN!
    Szeintem tök jó ötlet hogy Bósza úr legyen a polgi és 2 mkp-és a helyettes. (ha jól emlékszem) Ez stratégialilag jó döntés és nagy előrelépés lenne

    Nézd most nem magamat akarom reklámozni csupán logikusan gondolkodok, mert ha az elmúlt időszak alatt lett volna még legalább 3-4 más valaki aki aktívan kommunikált volna, akkor azt mondon nevezzem be a legjobb én is támogatom, de magad is látod mi a helyzet. Én nem akarok mindenáron polgármester lenni, de meg is választanának csak egy ciklusra vállalnám, ezt is már réges rég íratam. Sikszor ki akartam lépni a körből. Már egyesek, külső támogatók Semjént és Fidesz bomázzál álljanak mögém, ez csak egy a sok infó közül, tehát számomra nem esélytelen a dolog és végül a kampány, az igazi megmérettetés még előttünk van, most kezdődik az igazi munka a választókért, én csak önmgamat fogom hozni, ha véglegesen úgy döntök, hogy benevezek. DE !!! Végre mindenki már felejtse el azt a dolgot és ne támadjanak azzal, hogyha szlovák jelölt nyer én leszek a hibás. OK, visszalépek, de kienk a javára, ha nincs senkisem, akikertelés, vagy mellébeszélés helyett tenni is akar, vagy mer.
    Egy másik fórumozó ezt üzente az újszóban a komáromiaknak:
    Komáromiak!
    Felvidék Spártája nem eshet el!A szivetekre kell hallgatni ennyi az egész.Gondolkodjatok tisztán,Magyarul!Nincs mire spekulálni olyan embert kell választani aki ismeri a Ti problémáitokat bajaitokat és hajlandó a tűzbe menni értetek.Ez a személy Bósza János.
    Bocsi azért tettem be, mert jól esett elolvasni, mástól olvasni azt és amit érzek Öregkomárom iránt. Erre esküdtem fel, a tükör előtt, szembenézve önmagammal.

  2. Bósza János – Stubendek jó a csemadokhoz, de nem való a politikába. Még a Nádor utca felújítása kapcsán kijött terepszemlére. Megkérdezte, hogy elégedettek vagyunk-e (kereskedők). Én mindig megpróbálok diplomatikus lenni és finoman elmondani a panaszomat és megoldási javaslatokat is szoktam ajánlani. Vele is ez történt. Azóta nem láttuk! Kajanová asszonyt naponta hívtam telefonon- ő felelt a kivitelezésért- mindig korrekt módon meghallgatott és intézkedett.

    Bastira kevés komáromi szavaz szerintem. Igen, ha a Híd őt mint szlovák jelöltet indítja, szerezhet szlovák szavazatokat- nem tett semmit a C&M szobor áthelyezése ellen sem

  3. Igen tegeződünk, de néha jobb egy-két nehéz témában magázás formájában megadni a tiszteletet. Vagy az is lehet néha feledékenyek vagyunk és inkább magázódni, mint tegeződni, mert már azt is megkaptam egyesektől, hogy még nem ittuk meg a pertut.
    Tudom észrevetten, egy basti imádó komáromi névem benevezett. Én is már találkoztam más fórumokban az abraka névvel, sőt azt hiszem a bummon feltünt egy időszakban valami abarakaba, vagy valami hasonló nevezetű, meg van ott polák poli duó, tehát oda kell figyelni.
    egyébként nézd meg a szavazást, nagyon valósághű úgy 60-70%, marekeot leszámítva, tehát talán valami olyasvalmit kéne összehoznod, mármint írást (javaslat) ahol tárgyilagosan elemeznéd az esélyeket és a közös fellépések sikerét. Elárulom én is felajánlottam, Stubendeknek , hogy csináljuk közössem, három napja nem reagált a levelemre, tegnao megismételtem. Félek, hogy az MKP ugyanazt a hibát elköveti mint júniusban, pontosabban előtte, hogy a túlzott magabiztosság elsötíti előttük a valóságot.
    Ha kiváncsi vagy a véleményemre szerintem azt fog történni, hogy Bastrnák szlovmagy pártjára , vagyis bastira sok szlovák is szavazni fog és így a szlovák ellenjelölt kiesik a küzdelemből, ellenben sok magyar aki bastira szavazott 2006-ban most nem rá fog szavazni, tehát ha logikusan gondolkodunk minden azon fog mulni, hogy minél kevesebb magyar ellenjelölt legyen. Én ennek a döntésnek a fontosságát fel tudom fogni és ezért írtam gyorsan Stubendeknek, de valahogy nehezen akar reagálni, okt.3 közel van, nekem a papírjaim leadásra készen vannak, úgy 25-ig várok vele, de utánna már le kell adnom. Tudom Stubendek szavazótábora a pártfegyelemnek és a beidegződéseknek köszönhetően kétszer akkora mint az enyém. Az enyém napról napra nagyobb és éppen a választások előtt fog kicsúsodni, ezt a tapasztalatom mondatja velem és a számok. Ategnap indult szavazáson is stibival fej-fej mellett vagyunk, nagyon kellemesen meglepődtem. Tudom ez nem jelent semmit, de van üzen értéke, hogy nemcsak az a száz andruskó féle karika van kilátásba. Tehát ha stubendekék rosszul döntenek, akkor basti fog nyerni, ha közössen fogunk kampányolni, akkor mi. Kimondom, mert ezt 12 előtt 1 perccel másképpen nem lehet, várom a tárgyalási visszareakciót, remélem lesz, ha nem és elbizakodott magabiztosság fog a józan ész felett diadaloskodni az MKP-ban akkor igérem úgy bószássan nagyon kemény ellenfél leszek, az elkövetkező két hónapban és mindent meg fogok tenni a sikerért, de gha mégis szlovák, vagy basti lesz a győztes, akkor minden felelősség az MKP és Stubendek vállánk fog nyugszani, hogy nem akartak megegyezni. Mert ahogy figyelem az MKP-sok visszajelzéseit a facebookon és más fórumokban is és médiákon keresztül is, sajnos ennek nagyobb esélye van, hogy nem fognak tárgyalni, bárcsak tévednék, velem meg lehet egyezni, de ahhoz vitákra és akaratra van szükség.

  4. Dehogy oktattalak ki. Egyszerűen csak tényeket közöltem. Pillanatnyilag nincs rajtad kívül senkinek nyilvános programja. A Bumm-os fórumról meg fontos megjegyezni, hogy megjelent valaki Komáromi néven. Az nem én vagyok. Az én nevem ott Komárom.
    Ha jól emlékszem akkor eddig tegeződtünk 🙂

  5. Kedves komárom

    a bummon kioktattál, hogy csak a programok mesgyéjén érdemes a komáromi választásokat értékelni.
    Maga szerint ez program, basti 2006-os saját honlapjáról letöltött programja:
    2006-os programom

    A közelmúltban sikerült továbbfejlesztenünk a nemrég született városépítési stratégia legtöbb elemét. Olyan elképzelésekről van elsősorban szó, melyek megvalósításához mindenképp szükséges a meglévő szakmai és intézményi háttér magas színvonala valamint a város vezetése által kítűzött irányvonal folytonosságának biztosítása.

    Mivel a fennálló nehézségek és akadályok ellenére a legfontosabb feladatok megoldása érdekében sikerült összpontosítani erőinket, így lehetővé vált, hogy a komáromi polgárok számára tovább javítsuk az életminőség legfőbb mutatóit és városunk újabb lépéseket tegyen a modern európai várossá válás útján. Bár az elmúlt esztendő sikereinek köszönhetően újabb tényleges javulás volt tapasztalható, a folytonosság biztosítása miatt a továbbiakban is erős összefogásra és összpontosításra van szükség, hiszen a helyi specifikumok által kínált víziók az önkormányzati munka újabb dimenzióinak megnyitását kívánják tőlünk.

    Ennek keretében rövidesen sorra kerül például a városi csatornahálózat felújításának újabb szakasza, folytatódik a Harcsás városrészben az alacsonyabb komfortfokozatú lakások kialakítása illetve befejeződik az E. B. Lukáč utca felújítása is.

    Országos, sőt nemzetközi mértékű erőfeszítéseink eredményeként egyedülálló erődrendszerünk remélhetően felkerül az UNESCO Világörökség listájára és valósággá válhat egy új Duna-híd megépítése is.

    Innen már törölte azokat az igéreteit, amit a körforgalmakkal és a munkahelyteremtéssel tett. Maga szerint ez egy program méltó vitára.
    Meg vagyok arról győződve, hogy ez a választások nem a programok mesgyéjén fog eldölni, mert a köznép nem i s arra kiváncsi, hanem az egy-két mondatban kimondott hazug igérgetések mesgyéjén, mint a 2006os is, ami a mostani értékeléssel eléggé szembetünő és egyértelmű kampánycélokat szolgáló igérgetés volt. Már most is előzetesen elhangzottak hasonlók basti szájából, ugyanis, hogy ő kormánytényező és így többet el tud intézni, hazugság, de jól hangzik szavazatokat hozhat, ezekről írjon, ami már van, kutassa fel rengeteg infó már az interneten is megtalálható, én magam is már sokat begyűjtöttem, de midenfajta szerénykedés nélkül kimondhatom rajtam kívül még senki komkrét dolgokról nem írt nem beszélt, csak olvassa vissza a bummos vitákat a két témámban, ott mindenre adtam választ. Szerintem senki egyetlen egy jelölt így ilyen formában a néppel sohasem fog és merni vitázni. Bocsi ezt nem dicsekvésnek szántam, de ami tény az legyen az Ön tollából íródottan is az. Ne beidegződések szerint döntsön. Minap írta már jelöltje, állítólag egy hölgy, én a nevét sem tudom, egyetlen egy megnyilvánulásáról nem tudok, de egyet tudok, hogy a választások két hónap múlva lesznek és aki főszolga szeretne lenni az merje magát megmérettetni más formában, necsak a szórólapjaink dicsérve magát és az óriásplakátokon molyolyogva kérje a polgár támogatását. Nincs kedvem folytatni, mert látva Öregkomárom erkölcsi állapotát bizony néha az embernek még az élettől is el megy a kedve, akkor jön Ön a bummos kioktatással és ilyen írással. Tudom beleillik a komáromi állapotokba, ki se lóg a sorból, onnan talán én lógok ki éppen az igazmondásommal, pedig most éppen erre lenne szüksége Öregkomáromnak, nem pedig hiú ábrándokra.

  6. ami a polgarmestert illeti az igaz hogy sokkal jobb lenne ha magyar lenne de ahogy az eddigi polgarmester peldaja is mutatja csak az hogy valaki magyar meg nemjelenti hogy jo is es a varosert fog dolgozni!!! amilyen szarul al ez a varos mar arra szavaznak aki igazan tenni akar a varosert es akar meg papuai nemzetisegu is lehetne!!! ez a kepviselokre is vonatkozik mert ugyebar ok dontenek!!!

  7. komarom kicsit kijavitom a cikkben levo dolgot mert nem az egyetlen magyar part nemjutott a parlamentbe!!! a valosag sajnos az hogy egyetlen magyar part sincs szlovakiaban!!! a hid sajat maga kijelentette hogy nem egy uj magyar part es az mkp csak a neveben magyar mert amugy csak egy magyarkodo part ami a magyarsagert nem tett joforman semmit!!! mert ugyebar a magyarlakta videkek vannak legjobban elmaradva es a legszegenyebbek!!! pedig nyolc evig kormany part volt a fejlesztes szempontjabol jo miniszteri posztokkal es a csaky meg az elso miniszterelnoki helyettes volt!!! igaz most arra fogjak hogy a bugar volt az elnok de csak ra fogni a semmittevest tiszta alibizmus!!! hiszen nem tejhatalmu elnok illetve diktator iranyitja a partot hanem az elnokseg!!!
    amugy meg komarom nagyon jo pelda az mkp “jotekony” hatasara a fejlodesre mert mindig is majdnem tiszta mkp-s testulet volt!!! es hogy nez ki komarom??? persze ez a hidra is vonatkozik dehat azt is joforman a volt mkp tagok alkotjak!!!

Comments are closed.