Független Civilek Komáromért


Folyik a kampány, az utcák megtelnek politikai hirdetésekkel. Mindenki megpróbálja megszerezni a lehető legtöbb szavazatot. Én megpróbálok mindenkinek  teret adni a bemutatkozásra.  Teszem ezt a civilekkel is. Sajnos sem szórólap sem fénykép nem áll rendelkezésemre ezért csak a honlapjukra tudok támaszkodni. Természetesen várom a többi körzet jelöltjeinek fényképét is és amint megérkeznek, feltöltöm azokat is.

A Független Civilek Komáromért Egyesület társadalmi szervezet. Mint névválasztásunk is mutatja:
Függetlenek vagyunk, nincs közünk a politikai pártokhoz. Nekünk nem Budapestről mondják meg azt, hogy mit tehetünk, mi nem pártközpontok utasításait hajtjuk végre.
Civilek vagyunk. Tagjaink fizikai munkások, értelmiségiek, vállalkozók. Ez nem jelenti azt, hogy a pártokat ellenségünknek tekintjük. Értelmes, hasznos cél érdekében szívesen együttműködünk velük, de az álláspontunkat nem hagyjuk befolyásolni általuk.
Komáromért, városunkért dolgozunk. Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtsunk nehéz helyzetben lévő embertársainknak. E cél érdekében együttműködünk a városban tevékenykedő karitatív szervezetekkel, már eddig is több alkalommal segítettük munkájukat, az általuk ellátott, gondozott személyeket. Hiszünk a szavak erejében is, de tettekkel kívánunk bizonyítani. Úgy kívánunk az Önök érdekében cselekedni, hogy előbb meg akarjuk ismerni ötleteiket, véleményeiket, javaslataikat. Szemléletváltást szeretnénk a város vezetésében. A lakosság hangjaként szeretnénk megjelenni a testületi üléseken. Nem akarjuk azt, hogy a város jövője csak pártfrakciók műhelyeiben dőljön el. Kell egy új, egy független hang a képviselőtestületbe. Nem lehet mindent csak vörös vagy narancsszínű szemüvegen át nézni. A szivárványban ezek mellett még ott van a sárga, a zöld, a kék, az indigó, az ibolya is és ettől gyönyörűséges.
Kérem segítse szavazatával jelöltjeinket, hogy megjelenhessen egy új hang is a város vezetésében, hogy sokszínűbbé válhasson a képviselőtestületi döntéshozatal!

Jelöltjeink:

1. körzet: Iklódi Erika
2. körzet: Topálné dr. Zsilka Ilona
3. körzet: Kállai Ferenc
4. körzet: Karikó Balázs
5. körzet: Rádi Tibor
6. körzet: Kopcsó Gábor
7. körzet: Szabó István (Dögész)
8. körzet: Hegedüs Tamás