Nemrég írtam  pár sort a komáromi Peny Market élelmiszer áruház környékén tapasztalt áldatlan higiénés állapotokról. Miután nem történt semmi, felhívtam erre az áruház figyelmét is. Ezt követően örömmel tapasztaltam, hogy az áruházban használt madárürülékes bevásárlókocsik eltűntek és azok helyét átvették az új, csillogó kosarak. Naívan azt hittem, hogy ezzel a történetnek vége is van, de tévedtem.  A komáromportálon az egyik fórumozó a következő hozzászólást osztotta meg az olvasókkal:

Ezt követően ma tettem egy sétát az említett áruház parkolójában, illetve annak kocsitárolójában. Ma vasárnap délután van. A parkolóban  gépjárművet találtam. Ez azt jelenti számomra, hogy nem volt csúcsforgalom. Megnéztem a kosarakat, amelyek tényleg tiszták voltak és fényesek. Pár kosárban a vásárlók által “ott felejtett” szórólap és pénztári bizonylat látszott. Ez természetes és mindennapos hulladék egy ilyen helyen. Ez a vásárlók kulturálatlanságának bizonyítéka. Ez a pár papír nem jelent közegészségügyi kockázatot. Alaposan szemügyre vettem az aszfaltot illetve a térkő burkolatot, amely bizony továbbra is madárürüléktől volt foltos. bizony meg kell nézni, hogy hová is lép az ember. Miután a bevásárló kocsik kereke folyamatosan érintkezik a talajjal, így elkerülhetetlen, hogy a madárürüléket a mit sem sejtő vásárló bevigye magával az élelmiszer áruházba. Számomra érthetetlen, hogy egy ilyen kis forgalmú boltnál miért olyan megoldhatatlan probléma a takarítás! Tegnap voltam a nagyságrendekkel nagyobb forgalmat lebonyolító Tesco-ban és az áruval zsúfolt Kauflandban. Mindkét hipermarketben tiszták voltak a kosarak és az áruház is. A tisztaság alatt itt egyik esetben sem a patika tisztaságot értem, hiszen egy áruházban ahol egy időben több mint ezer vásárló van jelen elkerülhetetlen, hogy ne legyen egy-két üres karton- de ez természetes. A Peny Marketben az egy időben max. 20 vásárló jelenlétében is szlalomozni kell a göngyölegek közt. Ami a biztonsági őr tevékenységét illeti, az általában így van. Az üvegen keresztül engem is szemmel tartott fotózás közben. Az esetleges fertőzések elkerülése az Ő érdeke is, nem csak a miénk.

Összefoglalva: A javulás látható! Köszönöm a Peny Market vezetésének, hogy lecserélték a bevásárló kocsikat ! Tudom, hogy  messziről nehéz  szemmel tartani az összes áruházukban folyó munkát. Az ellenőrzés, feltételezem főként bevétel orientált. Javasolnám, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a tisztaságra, hiszen közegészségügyi szempontból az élelmiszer kereskedelem veszélyes üzemnek számít.  Nem szabad elfelejteni, hogy a vevőnek van választási lehetősége! A komáromi Peny szomszédságában napokon belül megnyit az árban és választékban hasonlót kínáló Lidl áruház, tehát a verseny élesedni  fog.

[nggallery id=30]