A jó példa ragadós !


Nemrég beszámoltam az Egy Jobb Komáromért  kezdeményezés , társadalmi munkában végrehajtott közterület szépítésről. Ők az Erzsébet szigeti Jókai emlékhelyet tették rendbe. Úgy néz ki a jó és közhasznú dolgok ösztönzik az embereket. Örömömre szolgál, hogy most egy újabb csapat látott munkához. Ezúttal az Europália illemhelyeit illetve közös helyiségeit tették  rendbe a MELINDABÜFE anyagi támogatásával. Meglepő, mennyire egyszerű embereket toborozni egy kis közös munkához, amelyet a közös környezetünkért végzünk. Köszönet minden résztvevőnek és Melindának az anyagi támogatásért!  Bízom benne, hogy a képen látható hajléktalan srácra is felfigyelnek az illetékesek. Függőségi problémái miatt nem engedik be a komáromi hajléktalan szállóra. Közismert, hogy egy kemény leszoktató folyamat után, nehezen marad “tiszta” az ember, ha ugyanabba a közösségbe vagy esetleg az utcára kerül vissza, mint  ahonnan elindult lefelé a lejtőn. Első szóra és ingyen jött segíteni!


A város tele van azokkal a hírekkel, hogy egyesek önös szándékból, politikai pozíciók megszerzése céljából végeznek csak közhasznú munkát. Ezt csak az idő mutatja majd meg. Szerény véleményem szerint, ha valaki felvesz az utcán egy eldobott papírt és a szemetesbe dobja, vagy felújít egy nemzeti emlékhelyet esetleg kifest egy illemhelyet azok helyett akiknek ez lenne a dolguk, bármilyen szándékkal is teszi azt ezzel a tettével használ a városnak, a közösségnek amelyben él ! Ha mindenki csak egy darab szemetet venne fel az utcán akkor ez több tonna hulladékot jelentene egy ekkora város estében. Ne azt keressük, hogy valaki miért tesz jót, egyszerűen csak örüljünk és tegyünk mi is valamit Komáromért!

[nggallery id=36]

7 hozzaszolas a “A jó példa ragadós !” bejegyzeshez

  1. Tampi, igen rájuk célozgat de nem mondja ki. Érdekes stratégia. Tavaly volt az Imrének egy olyan ötlete, hogy egy a városházára érkező delegáció érkezésekor álljunk ki a Klapka térre seprűkkel és nyugodtan, kezdjünk el söprögetni. Sajnos nem lett belőle semmi, de azóta változtak az emberek. Remélem sok ilyen civil kezdeményezés jön létre és én is beszámolhatok majd arról, hogy ki és miként tette szebbé saját környezetét. Várom a képeket. Ha beindul a tedd szebbé Komáromot mozgalom akár egy új rovatot is indítanék azért, hogy mindenki megismerhesse, kik azok akik tesznek valamit értünk..

    Már készülök a I.Ltp re a LIdice parkba fotózni. Két hónapja nagy hírverést csapott a város a park felújításával kapcsolatban. Én csak autóból láttam a hétvégén, de nem látok ott komoly változást!

  2. 🙂
    Ugye a Jobb Komáromért Kezdeményezést szidta Bastrnák Tibor? Saját magát jellemezte csak…
    Mindent bele, fiúk, lányok, tegyük jobbá ezt a várost!
    És takarítsuk ki a Városházát is…! 🙂

  3. Boldoghy Olivér- Igen , ez a lényeg! Polgármester akarsz lenni? Lapátolj! Képviselő akarsz lenni? Ültess fát! Hivatalvezető szeretnél lenni? Szedj szemetet a Klapka téren! Ebben az esetben az Eszköz szentesíti a célt.

  4. Remélem egyre több önös érdekű, pozíciókért pedálozó ember fog seprűt, lapátot, ecsetet, stb. ragadni, és egyszer csak mindanyian arra eszmélünk, hogy egy gyönyörű, élettel teli, működő városban élünk 🙂

Comments are closed.