Trianoni megemlékezések Komáromban


Komárom lakossága méltósággal emlékezett meg  az 1920. június 4.-i Trianoni tragédia 90. évfordulójáról. A megemlékezés sorozat reggel 9-órakor kezdődött a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) konferenciájával, amely a Selye János Egyetem rektori hivatalának tiltása értelmében nem a meghirdetett konferencia-központban, hanem a Tiszti pavilon dísztermében tartotta meg Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását c. nemzetközi konferenciáját. A rendezvény teltházat vonzott A délutáni harangzúgást követően, megemlékező istentiszteletre kezdett gyülekezni a tömeg a Jókai utcai református templom előtt. A szervezők kértek rendőri biztosítást az esetleges provokációk elkerülése érdekében. A rendőrkapitányság biztosított járőröket, de az utca lezárását nem engedélyezte arra hivatkozva, hogy az aránytalan fennakadást okozna a közlekedésben. Csak a margóra jegyzem meg, hogy a délelőtti engedély nélküli “KŐ” felavatásakor egy kétszer két sávos nemzetközi főutat , két hidat és egy határátkelőt zártak le 300 ember miatt. A Jókai utcán ennek többszöröse  jelent meg és csak egy belvárosi egyirányú utcáról van szó. Az istentisztelet alkalmából megtelt a református templom. Ezt követően a tömeg átvonult a szemközti parókia udvarára ahol a T.Ü.Kör képviseletében Feszty Zsolt és az alkotó Smidt Róbert  bemutatták az alkotást, amely felavatására később kerülhet csak sor a műemlékvédelmi hatóság által kiadott engedély visszavonása miatt. Ha Isten is úgy akarja a soronkövetkező szent ünnepünkön sikerül véglegesen a helyére állítani az emlékművet. Azon a napon, Isten és a Magyar Nemzet akaratából még egy ajándékot kapunk. A leleplezés vezérszónoka Raffay Ernő jobboldali politikus és történész, az Antall-kormány honvédelmi minisztériumának politikai államtitkára volt.  A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. A megemlékezés helyszínén lehetőség nyílt az emlékmű felállításához anyagilag is hozzájárulni egy emlékgyűrű megvásárlásával.   A fiatalabbak ezután a Tiszti pavilon színpadán fellépő Kerecsen és Ismerős arcok zenekarokkal kötetlenebb keretek közt folytathatták a megemlékezést. Információim szerint  700 jegy és 91 gyűrű bevételével támogatták a résztvevők a megemlékezést. Köszönjük mindenkinek!


Megemlékezést tartott a komáromi Endresz Csoport is a Duna parti sáncon. Hagyományosan a vasútállomásnál található buszforbulóban megtartott ünnepi beszéd után fáklyákkal a kezükben, felsorakoztak a határt jelképező töltésen. A csoport csendes sétára indult a belváros felé. Megkoszorúzták a Trianoni emléktáblát majd a Jókai téren elénekelték a Szózatot.

Köszönet Lacának a képekért. Amennyiben szeretnél még több képet látni, kérlek keresd fel a Komáromportál fényképalbumát.


Az ötletadó vers: