A lelemény diadala a Selyében


Megjelent oktatási minisztérium állami jelképek és szimbólumok használatáról szóló törvény végrehajtási rendelete. E szerint minden iskolai osztály főfalán, a táblától balra kell elhelyezni a legalább 90×100 cm méretű műanyag lapot a törvény által előírt szimbólumokkal. Ezek a szlovák  címer, a zászló, a himnusz szövege és az alkotmány előszava.  Andruskó Imre, a komáromi gimnázium igazgatója úgy véli, nem egyszerű az iskolaigazgatók helyzete, mivel, bár az állami jelképekről szóló törvény büntetéseket nem helyez kilátásba, más jogszabályok értelmében mégis büntethetők az iskolák vezetői, akár le is válthatók. „A Selye János Gimnáziumban a szülői szövetséggel megbeszélve úgy döntöttünk, hogy a ránk erőltetett ‘propagációs anyagok’ mellett tehát a Szózat és magyar nemzeti himnuszunk versének 1×1 méteres díszkiadását is elhelyezzük az osztályokban, melyen Feszty Árpád A magyarok bejövetele című festményének egyik részlete a háttér. A tanévnyitó, tanévzáró ünnepségeken a szlovák himnusz mellett elhangzik az EU himnusza is, a rendezvények végén pedig a Szózatot játsszuk majd. Benkő Géza színművész pedig már fel is ajánlotta iskolánknak, hogy a következő tanévnyitón a Himnusz teljes szövegét elszavalja, ezáltal is emelve iskolai ünnepélyünk fényét” – közölte Andruskó, a Selye János Gimnázum igazgatója a Bumm-al.


Üdvözlöm az igazgató úr bátorságát és főleg a leleményességét. Én mindig arra próbáltam az embereket rávezetni, hogy mindenki éljen jogaival illetve a jog megszabta kiskapukat használja ki. Nem mindig annak van igaza aki a leghangosabb. A jelenlegi szlovák kormány, több olyan jogszabályt fogadott el amely megnehezíti a nemzettudat megerősítését. Kitartó útkereséssel viszont mindenre van megoldás. A tanteremben ki kell függeszteni a szlovák himnusz szövegét. Kifüggesztik. Évente kétszer meg kell hallgatni a szlovák himnuszt. Meghallgatjuk. Más nemzet himnuszának lejátszását a törvény tiltja illetve csak abban az esetben teszi lehetővé, ha az érintett ország hivatalos delegációja van jelen. Semmilyen törvényt nem sért ha az osztályok falára kifüggesztik Kölcsey Ferenc, Csekén 1823 ban irt Himnusz , A magyar nép zivataros századaiból című költeményének szövegét, vagy ha ezt a költeményt a tanévnyitől elszavalját. Hangsúlyozom, hogy itt egy költeményről van szó. Ugyan ez vonatkozik a Szózat-ra Vörösmarty Mihály 1836 ban írt  Egressy Béni által 1843-ban megzenésített versére is.


3 hozzaszolas a “A lelemény diadala a Selyében” bejegyzeshez

Comments are closed.