Böröczky József tollából olvastam egy írást a Deltában “Átverés,vagy tisztességes üzlet ?” címen.Egy ismerős hívta fel a figyelmemet az írásra amely ez egyik alternatív áramszolgáltató egyedi számlázási szokásairól szólt. Mint kiderült ez a szolgáltató megegyezik azzal a céggel amelyikkel már én is beszéltem telefonon. Aki szerencsés és nem lépett át hozzájuk az nem igazán érti meg, hogy mi is a probléma. Megpróbálom vázolni saját esetünket. Van egy vállalkozás, amelyet azzal kerestek meg, hogy ha szolgáltatót vált, csökkenni fog az elektromos áramért fizetett havi kiadása. Melyik vállalkozó nem harapna egy ilyen lehetőségre. Megköttetett a szerződés. Tavaly nyáron jött egy éves elszámolószámla 7 oldal. Ebből kiderül, hogy az elmúlt időszakban 996 Euróval többet fizettünk. Megörültünk, hiszem  egy ekkora összeg mindig jól jön. Másnap jött egy felszólítás, amelyben 370 euró befizetésére szólítanak fel hátralék címén. Ha valaki visszakap 996 eurót akkor miért kell befizetni 370 euro hátralékot. Telefon a könyvelőnek, aki megállapította, hogy szerinte nincs hátralék. Fogtam a telefont és felhívtam a számlán található normál díjas pozsonyi telefonszámot. Hosszú várakozás után felvette egy CSEHÜL beszélő fiatalember aki olyan halkan beszélt, hogy többször megkértem, hogy próbáljon hangosabban beszélni. A vonal recsegett, már kezdett olyan érzésem lenni, hogy szándékosan ilyen a vonal. Elmondtam a rövid panaszom. A fiatalember nagyon megértő volt és ő is furcsának tartotta a dolgot. Megígérte, hogy utána néz a könyvelésükben majd felhív. Pár órával később megcsörrent a telefon. A fiatalember felhívta a figyelmemet arra, hogy bizonyára nem vettem észre hogy az elszámolás a 2008-as évről szól és a többlet 2008 december 31.-ére értendő. Mivel azóta eltelt 7 hónap a többletet folyamatosan jóváírták a villanyszámlánkból. Az említett időszakban állítása szerint nőtt a fogyasztásunk, de ők nem emelték meg a havi előleget hanem kiegészítették a 2008-as túlfizetésből. miután ez az összeg elfogyott, így alakult ki a 370 eurós hátralék amely kiegyenlítését most követelik. Ezzel nem is lenne gond, ha ez bármilyen módon bizonyítható lenne. sajnos az elszámoláson fogyasztás nem szerepel. ELHITTÜK amit mondott és befizettük a hátralékot!

El is telt 7 hónap. Pár napja jött egy újabb elszámolás. Legnagyobb meglepetésünkre az elszámolás első sorában ez áll: Az előző időszakból származó túlfizetés: 996 euro. Ezt követik az azóta befizetett havi előlegek majd a számla végén az elszámolás utáni záróállás 18 euró túlfizetés. Ez még nem semmi, ugyanis volt egy másik boríték, amely ismét egy felszólítást tartalmazott 372 euró befizetésére. Ha egyszer ismét megállapítják hogy visszajár 18 euró akkor miért követelnek 372-t ??  Ha van valaki aki ezt meg tudja magyarázni, az kérem tegye meg ezt. Még egy apró észrevétel. A felszólítólevél 372 euró hátralékról számol be, viszont a lap aljáról letéphető csekk 371 euróra van kiállítva.

A hét oldalas  elszámolást átböngészőnek olyan érzése van, hogy szándékosan egy halom érdektelen adatot tüntetnek fel az elszámolásban, viszont nem derül ki, hogy mennyi is volt a mérőóra állása vagy hogy mennyibe is kerül egy Kwó elektromos áram. Amennyiben az elszámolás a következőket tartalmazná, nem okozna gondot senkinek annak értelmezése:

Nyitó óraállás               Záró óraállás       Különbség          Egységár

Befizetett előleg       Fogyasztott mennyiség díja          Különbség

Előleg   –  (  (záró-nyitó) *egységár) = az elszámolás végösszege