Nagy Zoltán szóróanyagát letiltották!


Nagy Zoltán Dél-Komáromi önkormányzati képviselőjének  a parlamenti választásokra készített szórólapjának terjesztését letiltotta az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság  – tette közzé a Fideszkomarom. Az OEVB megállapítása szerint, a Nagy Zoltán MSZP országgyűlési képviselő–jelöltet és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltet népszerűsítő – szórólap típusú kampány anyag tartalma sérti az esélyegyenlőséget a jelöltek és jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást. Az állásfoglalás szövege szerint „a szórólap által tartalmazott állítások a választópolgárok felé azt sugallják, mintha a felsorolt fejlesztések csak és kizárólag az MSZP-hez lennének köthetők”. A 04-es számú OEVK Választási Bizottsága megállapítja, hogy a kifogásolt szórólap alkalmas arra, hogy megtévessze a választópolgárokat. „A szocialista párt kampányanyaga a tények elferdítésével, csúsztatással megtéveszti a választókat, uniós, valamint egyéb (állami, önkormányzati) forrásból finanszírozott beruházásokat sajátít ki, jogellenesen befolyásolva a választók értékítéletét.”

Egy korábbi beadványt kapcsán viszont az OVB  elutasított. Ebben a panaszos a plakátokon látható Fiatal és demokrata szlogen megtévesztő voltát nehezményezte: “M. A. F. komáromi lakos kifogást nyújtott be a komáromi 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz (a továbbiakban OEVB), mert véleménye szerint a Nagy Zoltán MSZP országgyűlési képviselő-jelöltet népszerűsítő – szórólapok tartalma sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást. Bizonyítékként a kifogása mellé csatolta a szórólapot, melyen nevezett jelölt a „Fiatal és demokrata” jelzőket használja. A kifogást benyújtó M. A. F. véleménye szerint a szórólap „Fiatal és demokrata” jelmondata alkalmas lehet a választópolgárok megtévesztésére és a választópolgárok választási döntésének jogellenes befolyásolására, mivel ezek a FIDESZ – MPSZ hivatalos elnevezésében és ebben a sorrendben szereplő kifejezések.” A bizottság  az elutasítást így indokolja : ” Megállapították továbbá, hogy a szórólap (az alkalmazott kifejezéssel együtt) a választópolgárok befolyásolására is alkalmas lehet, de semmiképpen a jogellenes befolyásolásra, mely már alapelvekbe ütköző lenne. Nagy Zoltán képviselő-jelölt ugyanis életkoránál fogva (38 éves), jogosan használja a „fiatal” jelzőt és demokratának is vallhatja magát, mivel mindaz a személy, aki egyetért a demokrácia lényegével – azzal, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vegyen a közügyek eldöntésében -demokrata. Megjegyezték azt is, hogy a „fiatal és demokrata” kifejezés általánosan használt közszavakat takar és így együttesen alkalmazva sem levédett kifejezés.