Városunk vezetői egybehangzóan kiállnak amellett az állításuk mellett, hogy Komárom városának a turizmusra kell építeni a jövőjét. Az országba beérkező turista azonnal a város egyik nevezetességére felhívó reklámba ütközik. Ez az  Európa-udvar. Még az építkezés alatt sikerült elhinteni a világban ennek a különleges építménynek a hírét. Az iskolaév végén rendszeresen érkeznek iskolai csoportok Szlovákiából és Magyarországról is. A diákok lelkesen fedezik fel az udvar szépségeit. Megeszik az otthonról hozott elemózsiát és üdítők. Ezzel nincs is gond. A gyerekek nem szoktak tömött pénztárcával érkezve étteremben ebédelni. Az evés-ivás folyományaként egy idő után hevesen, fejüket forgatva veszik ismét szemügyre a város eme látványosságát. De most nem a Szent korona másolatát keresik a Vatikáni ház tetején. Sokkal prózaibb igyekezetük tárgya. Bizony azt a bizonyos helyiséget keresik  amelyet még a király is egyedül szokott felkeresni. De hiába! Mindannyiunk életében volt már ilyen pillanat és ugye igazat adnak nekem abban, hogy akkor nagyon kellemetlenül éreztük magunkat. Ilyenkor jobb híján fut a tanárnő és faggatni kezdi az embereket, hogy merre is található a legközelebbi illemhely. A többségük nem tud ilyet mondani, de jószándékúan leküldik az embert a tér alatti bevásárlóközpontba azzal, hogy ott biztosan van. HÁT NINCS!

Szerencsére élnek még együttérző emberek akik át tudják érezni a gyerek szorult helyzetét és felajánlják saját illemhelyüket ezzel megmentve a diákot és a tanárt is a kellemetlen végkifejlettől. Tudom, hogy az Európa-udvar nem városi tulajdon, de megoldható lenne ott, a föld alatt  a vagy száz kihasználatlan helyiségből egyet megvásárolva nyilvános illemhelyet kialakítani. Ha már a turizmus prioritást élvez ezzel támogathatná azt az önkormányzat.