Az  új híd megépítése egy újabb nagy lépést tett meg előre. Készül a nemzetközi szerződés amelyet  már szóban elfogadott a két érintett fél, számolt be róla a BUMM. A hírrel kapcsolatban heves vita alakult ki a fórumozók közt. Főleg a híd helyével kapcsolatban voltak nézetkülönbségek. Én ismét csak a saját véleményemet tudom ezzel kapcsolatban leírni. Örülök az új hídnak!  Ez egy lépés előre a közös célok megvalósítása felé. Többen felvetették, hogy a híd elhelyezése a déli városrész igényeit elégíti ki, mivel a z  a déli ipari parkkal köti majd össze északot. Végülis nem oda tart naponta a legtöbb ember? A fejlődés mindig áldozatokkal jár. Abraka felvetésében szereplő keleti Duna híd nem rossz ötlet, hiszen az  kiszolgálhatná a gyulamajori teherpályaudvart, már amennyiben volna szállító aki itt rakná ki az  áruját és nem a Dél-Komáromi pályaudvaron. Keleti híd ötletét a kikötő  Harcsásra költöztetésével kapcsolatban vetették fel először. Ezzel kapcsolatban megint csak az a véleményem, hogy szerintem nem igazán van erre szükség. Köztudott hogy a közelben épül a Győr-Gönyü kikötő és logisztikai park. Szerény véleményem szerint meg kéne tanulnunk globálisan gondolkodni. Miért kéne euro milliárdokért kikötőt áthelyeznünk amikor 20 kilométerre tőlünk már épül egy sokkal nagyobb kikötő, amely az új hídnak köszönhetően könnyebben elérhető. Karesz tollából már többször olvastam, hogy miért nincs északon ipari park. Miért kényszerítjük az északiakat arra, hogy a déli parkban dolgozzanak éhbérért?   Ezzel kapcsolatban is változatlan a véleményem. Nem kell a környezetünket újabb ipari létesítményekkel szennyezni. Naiv elképzelésnek tartom azt, hogy egy új északi ipari parkban magasabb bérrel foglalkoztatnák a dolgozókat. Köztudott hogy a munkabér területfüggő. Egy régión belül nincsenek nagyobb eltérések két operátor bére közt. Magyarul, ha megépülne északon egy konkurens ipari part ott egy centtel sem fizetnének többet az alkalmazottaknak. Nem szabad a munkaadókat jótékonysági szervezetként kezelni. A versenyben az marad felül aki olcsóbban állítja elő ugyanazt a terméket. Köztudott hogy egy kassai havi bére sokkal alacsonyabb mint egy pozsonyi havi jövedelme. Ez a kapitalizmus. Amíg van ember aki havi 100.000 HUF-ért dolgozik addig senki sem fog neki 200.000 HUF-ot ajánlani. A két város együttműködésében a feladatok megosztását kéne preferálni. Ha már van egy jól működő ipari parkunk, akkor miért építenénk egy másikat??  Elhangzott párszor, hogy a polgármester csak a déli érdekeket képviseli. Ezzel nem igazán tudok egyetérteni. Aki figyelemmel szokta követni a tévében a Dél-komáromi testület üléseit, az tudja, hogy épp a déliek szavaznak meg  olyan közös projekteket amelyek csak észak számára érdekes. Legutóbb épp a kikötő áthelyezésével kapcsolatos uniós pályázatot hagyták jóvá úgy, hogy kijelentették ez számukra teljesen lényegtelen hiszen ott a gönyüi kikötő. De az együttműködés számukra fontos. Nehezményezték viszont, hogy Észak nem támogatta a közös tömegközlekedést ami épp számukra lenne előnyös.  Sajnálom viszont, hogy északon még mindig nem sikerült megoldani a testületi ülések élő közvetítését. Ez nagyon hasznos, látva a déli közvetítéseket.

Mint Győr nevű fórumozótól megtudhattuk, hogy az új híd feladata lesz a medvei tranzit elterelésére ami Székesfehérvár felé tart. Ezért került ki győr  fejlesztési tervekből a Győr-Székesfehérvári főút négysávosítása. És került be 1.ütem Komárom-Kisbér 2.ütem Kisbér-Székesfehérvár autóúttá való átépítése. Ez nekünk nem jó?  Komáromtól autóút épül Fehérvárig. Lehet az logikám túl egyszerű, de ha a szlovák kormány mellőzi Komáromot a magyar kormány meg bekapcsolja az ország vérkeringésébe akkor miért is tiltakozunk?? A lényeg, hogy elérhetőek vagyunk és leszünk. Soha nem értettem meg azt a kollégámat aki télen hófúvásban Komáromból Kassára a Tátrán keresztül megy amikor délen autópályán, jól tisztított úton is mehetne.. A határok a fejekben vannak. Azokat kéne lerombolni!

Leegyszerűsítve én ezt látom a hírben: Az új híd autópályás összeköttetést biztosít  Komárom és Pozsony, Budapest valamint Székesfehérvár között. Melyik város nem  tenne meg mindent egy ilyen jó  lehetőségért??

127 hozzaszolas a “Az Új Híd” bejegyzeshez

  1. Mert volt elegendő helyi aki kevés pénzért hajlandó volt ott dolgozni. Egy haver dolgozott ott 1 hétig majd lelépett. Kevés pénz és veszélyes munka. Szigeteletlen vezetékeket kellett a 220V konnektorba dugni minden védőberendezés nélkül.

  2. nem mert ott nemveszik figyelembe az eszaki resz igenyeit (irtam mar hogy a olcso munkaerore lecsereles elsosorban az ittenieket erintette) es masodszor ha nem is a nokia tulajdona az ipari park de nagy szava van mert valojaban az ipari park csak az o beszalitoibol al ugyhogy nembiztos hogy mast beengedne!!! allitolag volt mar ra pelda!!!
    es persze a magyarorszagi jarulekok nagyon magassak!!! erre a szlovakiai munkaerokolcsonzo cegek se megoldas mert nem mindenki szeretne azok rabszolgajava lenni!!! es bizony aki ismeri a helyzetet az jol tudja hogy a bedolgozo es a cegi alkalmazot kozott nagy a kulombseg!!!
    ja es persze a legujjab trend a munkaero kolcsonzoknel az hogy altalaban az ujjonan felvett munkasokat harom honap utan elkuldik fuggetlenul attol hogy jo-e vagy sem es megint ujjakat vesznek fel!!! ezzel a probaido alatti elbocsajtassal vedekeznek az ellen hogy hagy ha a nokianak nincs szuksege az emberekre akkor fizetni keljen nekik az allasidot!!! ez rendben van???

  3. bizony jo volna ha masok is megirnak a velemenyuket!!! de normalis modon nem ugy mind eggyesek a bummon hogy ha valaki mas nezeten van akkor erveles es normalis vita helyett a masikat mindjart elkuldik a jo…!!!

  4. komarom nemmuszaly egyetertened velem hogy nagyobb konkurencia emeli a bereket!!! de eleg utannanezni hogy eggyes varosokban ahol azelot keves volt a munka es alacsony berek voltak az uj munkahelyek teremtesevel a berek is emelkedtek!!!
    es ami az emberek allitolagos felrevezeteset illeti hat ez nem felrevezetes mert ha tobb munkahely lenne akkor keveseb lenne a munkanelkuli is!!! mert eleg populisztikus azok reszerol akik felelossek azert hogy nincs semmi hogy nem a hianyzo munkahelyek hanem a valsag miatt van ennyi munkanelkuli!!! mert ha elotte tobb munkahely lett volna akkor ott is meg dolgoznanak mert eggyik ceg se bocsajtotta el az osszes dolgozot!!!
    ha csak negy ceg lenne itt aki most a valsag miatt csak 50 embert foglalkoztatna az mindjart minusz 200 ember a munkanelkulik kozul!!!

  5. Karesz70 mi már lassan 2 napja vitázunk azon, hogy szerinted egy újabb vállalkozás többet fizetne mint a Nokia, szerintem meg nem. Szerinted egy új ipari park növelné a foglalkoztatottságot, szerintem meg nem. Úgy néz ki ebben mi ketten soha sem fogunk egyetérteni. De jó hogy beszélünk róla. Jó volna ha más vélemények is ilyen nagy számban jelennének itt meg. Sajnos elég nagy súlyt helyeznek a polgármesteri választásban arra a szerintem populista mondatra, hogy azért 12% a munkanéküliség a városban mert a polgármester ellenzi az ipari parkok építését. Igen, ezzel lehet szavazatokat szerezni, de nem lenne szabad félrevezetni ezzel az embereket. Nincs olyan dolog amivel indokolni lehetne egy béremelést. A még nemlétező munkahely mindig szebb és vonzóbb mint a jelenlegi ahol keveset fizetnek…

  6. komarom nincs tudomasom rola hogy valahol irtam volna a 100%-os foglalkoztatasrol!!! bizonyos altalaban 3-5% meg ott is van ahol a munkaerot mar ugy kell hozni mert hiany van!!!

  7. a gond az hogy delen a monostor mar mukodik es nekuk most mas prioritasaik vannak!!! a mi reszunkrol meg nem igazan tesznek erte valamit!!! es persze a var sokkal rosszabb alapotban van es sokkal tobb penzt emesztene fel a felujitasa!!! a szemetrol meg a granatokrol hallottam es ez meg neheziti a rendberakast!!! nagyon szomoru hogy ilyen sok szempontbol egyedi komplexum ilyen allapotban van!!!

  8. A monostori erőd sem helyi forrásból került felújításra. Tehát pályázni kéne. Az erődrendszer közös örökség. Közösen kéne azt megóvni fejleszteni. A Vár állapotát ismerem. Több hónapot dolgoztam ott. Mivel lényegében csak a felügyelet volt a feladatom , lehetőségem volt az egész bejárására. Azóta van meg a véleményem a Szovjet rendszerről. Volt rá példa, hogy majdnem sikerült felrobbantani az egész komplexumot, mert a falba befalazott szemét kibontása során derült ki, hogy ott éles gránátok voltak.Majdnem sikerült a kibontott szemetet felgyújtani.Lett volna ott tüzijáték…

  9. komarom mar eleg regen vannak mas energia forrasok!!! itt-ott valami info kiszivarog roluk!!! a koolajra epult energiaforrasok amerikai lobby eredmenye!!! amig lehet gazdagodni akarnak belole!!! a mezogazdasag lehet majd idovel ujra jo valalkozas lessz de jelenleg csak rafizetes lenne!!! a turizmus fejlesztese nagyon jol hangzik!!! de mivel csalogatjuk ide a turistakat??? a var nagyon jo lenne de jartal ott??? rettenetes alapotban van a tetot sok helyen csak a szentlelek tartja es a parancsnoki epulet is amit a katonasag nemis olyan regen ujitott fel mar majdnem olyan alapottban van mind a tobbi resz!!! nagyon nagy rekonstrukcio kerllene ott de ahoz rengeteg penz szukseges!!! honnan lessz ra a varosnak??? gondolod hogy del-komarom a ipari parkbol levo bevetelet atadja??? es vegso soron ha nem lessz munka vafy csak ehberert tudnak dolgozni az emberek akkor elobb utobb elneptelenedik a varos mert az emberek kenytelenek lesznek elmenni mashova munka utan!!! akkor mar csak esetleg del-komarom szkanzenjekent fog itt mukodni a turizmus!!!

  10. karesz70- szakértők szerint már soha nem lesz vége a válságnak. 2015 után már nem növelhető tovább a gazdasági fejlődés. Ezután az olajmezők termelési kapacitása már csökkenni fog. Egyszerűen nincs több olaj. Kettőezer ötvenre teljesen kimerülnek az olajmezők. A gazdaságok pillanatnyira a folyamatos gazdasági növekedésre épülnek. De ilyen nem lesz soha többé. Az olajhiány miatt az üzemanyag egyre drágább lesz. Következmény? Igaza lehet abrakának, és lehet tényleg a mezőgazdaságból kell majd megélnünk. Olyan drága lesz a szállítás, hogy nem lesz a boltokban spanyol paradicsom mert a szállítása miatt megfizethetetlen lesz. Fel fog lendülni a Csallóközi mezőgazdaság. Dubai ezt felismerve elkezdett a turizmusra építeni. Nekünk is erre kéne törekedni. A közösségi közlekedés prioritást élvez majd..Az államok nehezen de azt majd biztosítani fogják. Az egyedi közlekedés kiváltsággá válik az üzemanyaghiány miatt. És ez még a te életedben be fog következni!! Az elektromos hálózatokat kéne fejleszteni. Vasútvonalak elektromosítása, trolivonalak kiépítése..

  11. amugy meg a plaza vagy altalaban a kereskedok szempontjabol ennek egyszeru mateknak kellene hogy legyen!!! tobb park = tobb munkahely = tobb ember = nagyobb fogyasztas = nagyobb bevetel!!!

  12. a ogyallai gyarra gondoltam amikor az olcso munkaero behozalat abszenciorol beszeltem!!!
    igen a deli ipari park behozot munkasai itt laktak!!! legtobjuk a foxconnban dolgozott es ugye tudjuk hogy jart az a ceg!!! a legfontossab reszlege teljessen fel lett szamolva es az osszeszerelo se megy ugy ahogy szokott!!! es ez mar a valsag elott kezdodot!!! nem azt mondom hogy ez csak a vendegmunkasok bune de foleg ami az eno reszleget illeti a “jo munkajuk” nagyban kozrejatszot ebben!!!

  13. komarom szerinted ez a valsag orokke fog tartani??? nem most van itt az ido tenni valamit hogy amikor vege lessz felkeszulve legyunk es ne lemaradva a tobbiek kozott!!!
    ha a valsagra fogunk hivatkozni akkor akkor bizony nem kell ide semmi!!! de akkor bevasarlokozpontok se meg az se gond hogy eggyes kereskedok becsunkak hiszen valsag van es eleg a keveseb is!!! de igy gondolkodni nem lehet!!! ami a parkokat illeti te azt mondod hogy a deli jol mukodik!!! annyira jol hogy akkora itt a munkanelkuliseg!!! amugy meg nagyon bizonytalan a sorsa mert a nokia mar tervezte az odebalast de szerencsere a romaniai tervuk nem ugy alakult!!! de mar biztossan szemezgetnek mas helyek utan es mivel az egesz park joforman csak a nokia beszalitoibol al azok is mennek utanna!!! remelem nem igy lessz de eleg valoszinu!!!

  14. KARESZ te arról beszélsz, hogy már dübörög a gazdaság van több ipari park és a vállalatok versengenek a helyi munkavállalókért. Ez szerintem utópia. Még valamikor reggel céloztam rá, hogy tényleg kell-e nekünk 3 ipari park. Monostori jól működik ismert a hetényi tervben van betelepülni szándékozó cégek nélkül. Biztosan kell nekünk még egy harmadik is valahol Komáromban mondjuk Gyulamajorban? Ki települne oda. Legyünk reálisak. Gazdasági válság van. Nem tolonganak a betelepülni vágyók. Könyörögni kell nekik. Könyörögni a kormány tud. Ő tud kedvezményeket adni a vállalkozónak. Szerinted Fico vagy Slota épp Komáromba szeretné csábítani a következő autógyárat??

  15. igen a beremeles nem erdeke de a termeles igen es ha versengeni kell a munkaeroert akkor ez a legjobb es legegyszerub modszer!!!

  16. biztos forditana de ebben az esetben nemtehetne mert a szamok nemengednek!!! szerinted az emberek hova mennek ahol tobb vagy kevesebb orabert kinalnak!!! mert ha a munkavalalonak fontos is a netto akkor se fogja atszamolni (sokszor nemis tudja) hogy a jarulek utan ugyanannyira jon ki!!!

  17. Karesz70 még mindig nem érted. A munkaadó nem érdekelt a béremelésben. Ő nem szociális hanem gazdasági társaság. Az ő egyértelmű érdeke a legalacsonyabb előállítási költség. Neki mindegy, hogy ki dolgozik majd nála egészen addig, amíg van aki nála akar dolgozni.

  18. Órabérben lehet valami, de szerintem akkor is a munkaadó egy olyan városban ahol 2 különböző adórendszer működik a saját javára fordítaná ezt a különbséget. Egy munkaadónak soha sem a munkavállaló érdekei mérvadóak. Nem is érdeke csábítani a munkaerőt mindaddig amíg az unióban van munkavállaló aki hajlandó nála az általa kínált összegért dolgozni és ideutazni.

  19. ja es ha az ogyallai gyarban ilyen munkaero hiany van akkor miert nemhoz most ide olcso munkaerot rimaszombatrol??? mert ha most nem teszi akkor miert csinalna akkor amikor lessz dolgozoja boven???

Comments are closed.