Jó látni, hogy vannak emberek ebben a városban, akik minden akadályt áthágva, hegyen-völgyön át törtetnek előre, hogy megvalósítsák azt amit fontosnak tartanak. Nem lehet őket eltéríteni az általuk kitűzött céltól. Már írtam a közelmúltban az emberről akit szándékosan nem neveztem néven, csak az általa használt nick-néven emlegetem. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszafogja és visszarántja ezt a várost a szakadék felé vezető útról. Sok  kritikát kapott kiforratlan stílusa miatt. Nem egy mai gyerek.  Az imént kaptam tőle egy emailt, amelyben örömmel tudatja velem, hogy elkészült új honlapja. Na lássuk! Ránézésre látszik, hogy új az oldal. A készítője viszont megfeledkezett arról,hogy egyre többen használnak 16:9 es képarányú monitort. Az oldal elég keskeny. Sok a kihasználatlan felület. Bár, soha sem lehet tudni, hogy mik is a távolabbi tervek. A szövegek és a képek néha összecsúsznak. Hangvétele nem a jelen kort tükrözi. Talán ez is szándékos. Lehet, hogy az idősebb választókat próbálja megcélozni? Közismertek Klapka úr vállalkozásainak táblafelmutatós reklámjai. Az a jó reklám amelyről beszélnek!  Szerintem viszont a kampányt nem Basti lejáratására kéne építeni  (ilyen érzésem volt, olvasás közben). A programot és a célokat kéne egyértelműen meghatározni és népszerűsíteni. Arról beszélj, hogy TE mit tennél és ne arról, hogy ők mit nem tettek meg. Még egy apróság, nem jó keverni a dolgokat. Abraka az autonómia harcos és Abraka a polgármester-jelölt nem jó ha keveredik.

Abraka- remélem ezt nem veszed személyes kritikának. Megnéztem az oldaladat és leírtam az észrevételeimet. Mivel én a politikától szeretnék távol maradni , nem írom le az oldalad elérhetőségét, de téged ismerve ezt azonnal megteszed az első hozzászólásodban. Én sok szerencsét kívánok neked, mert tényleg nagyon kitartónak tartalak. Az a tény is ezt bizonyítja, hogy megnyitod saját kampányirodádat is a Ferences barátok utcáján.

Szívesen beszámolok más önjelölt polgármester-jelölt honlapjáról is. Nyitott vagyok.

23 hozzaszolas a “A Harcos aki nem adja fel.” bejegyzeshez

  1. Abraka- az a hozzászólás amely 2 vagy több linket tartalmaz nem jelenik meg azonnal- moderálásra vár.
    Ha több linked is van inkább külön üzenetként rakd fel őket, úgy azonnal megjelennek. Nem kell rám várni.

  2. Elkeztem az aláírásgyűjtést, aki segíteni szeretne, innen letöltheti a petíciós ívet, majd az aláírásokkal elküldheti a kampányirodám címére:
    Bósza János
    Frantiskánov 6628,
    945 01 Komárno,
    Természetesen saját magam is gyűjtöm a támogatói aláírásokat, hogy mint független jelölt indulhassak a novemberi önkormányzati választásokon. A támogatói aláírások csak lehetőséget adnak nekem, hogy benevezhessek, a választási törvény írja elő. A választásokon továbbra is minden polgár a számára legjobban elfogadható jelöltre fog szavazni.
    Aláírás-gyűjtő ív
    Tisztelettel
    Bósza János
    u.i.:
    a választási honlapom feltöltés alatt:
    Honlap

  3. Nem oktatsz ki, mert csak a buta ember mondja azt, ne oktass ki, én megköszönöm. Ami pedig a fiatalság és az idősebb korosztály közötti különbséget jelenti, azt talán úgy tudnám leginkább értelmezni, hogy én voltam fiatal, a fiatal meg éppen az. Tehát aki akarja megérti a fiatalt is , mert tudja mivel jár az, hogyan gondolkodik egy fiatal. Fordítva sajnos, vagy így van rendjén, mert a természet a legokosabb tanár, fordítva majd csak 20-30 év múlva fog működni, mikor valaki elmegy, a másik a helyébe lép és jön egy harmadik a fiatal.

  4. Nem szeretnélek megváltoztatni. Ezért hoztam fel épp Klapka György Vállalkozót a papírra írt és felmutatott reklámjaival. Ő így lett sikeres és ezzel lett híres.

    Ami az önmagad adását illeti szerintem megtarthatod saját személyiségedet úgy is ha kicsit megfontoltabban és diplomatikusabban fogalmazod meg a mondandódat. A véleményt úgy kell megfogalmazni, hogy azzal senkit ne bánts meg. A választás egy nagy színdarab amelyben a szereplők mindig egy kicsit jobbnak láttatják magukat. Nem feltétlenül hazudnak, csak a jobb oldalukat hangsúlyozzák.
    A kampányban fontos hangsúlyozni egy vegyes nemzetiségi összetételű településen, hogy miden polgár érdekeit képviseled, de nem szabad kimondani egyik nemzet nevét sem. pl: Én Komáromiként, Minden komáromit, Minden komáromi iskolában biztosítom, Minden komáromi számára megérthető feliratok, Minden komáromi anyanyelvhasználatát…
    Az említett szókapcsolatok is az autonómiát jelentik, de mégis a város polgárainak összetartozását fejezik ki és nem különböztetnek meg.
    Én nem használnám az “Öregkomárom” szót sem.
    Nem szeretnélek kioktatni,csak tanácsokat próbálok meg adni hiszen a fiad lehetnék.

  5. Javítottam, tudod egy dologra azért végig oda szeretnék figyelni, hogy önmagamat hozzam, saját tökéletlenségemmel együtt. Igen azzal a dikektív stílussal nagyon igazad van. Igyekszek odafigyelni, minél kevesebb legyen. Én az szeretném, ha ez a honlap engemet mutatna be olyannak, amilyen vagyok. Nem akarok álszenteskedni, ahogyan eddig sem tettem. Mindenkit meghallgatok, hisz ez a benevezésem egyik tartópillére is. Te kritikáidat, javaslataidat is efféleképpen kezelem, köszönöm és a segítőszándékot értékelem.

  6. Jobb! Ami a fejlécet illeti viszont szerintem a kevesebb több lenne.
    Én ritkábban használnám a “kötelező, kötelezővé teszem” szavakat. Jobban hangzik a “megteremtem annak feltételeit, hogy…” pl. … minden vállalkozás az önkormányzat hathatós segítségével használjon kétnyelvű dokumentumokat.

    Te parancsolsz, utasítasz. Én lehetőséget kínálok. Mindkét mondat ugyanazt jelenti, de mégis más. Ez a diplomácia.
    A diktatórikus nyelvhasználat ellenérzést vált ki az emberekből, én kerülném. A jó vezető mindig lehetőséget biztosít valamire. Terelget, utat mutat, rávezet arra amit ő maga akar anélkül, hogy utasítana.

  7. Jobb hatást érnél el egy letisztult kezdőlappal ahol felsorolod azt amit szeretnél megvalósítani. Például:

    1. Szorgalmazom a város iskoláiban mindkét a város területén használt nyelv oktatását.
    2.Biztosítani fogom minden a város területén található hivatalban mindkét nyelv egyenrangú használatát és a használatot biztosító törvény betartásának ellenőrzését.
    3. Szorgalmazni és kedvezményeket adva biztosítani fogom a közterületeken, közintézményekben illetve az üzletekben a kétnyelvű feliratok biztosítását.
    4. A hivatal betöltésénél előnyben részesítem a komáromi pályázókat

    Ugye érzed mi a különbség az általam leírt megfogalmazás és az általad leírtak közt. Ez mindkét nemzet számára elfogadható az általad leírtak viszont erőszakosak és a szlovák választók elutasítását váltanák ki. Végeredményben mindketten ugyanazt mondjuk csak kicsit másként.

  8. Abraka nem vagyok nagy kampányszakértő, de ha mondjuk 10 ponttal kezdenéd és ez vinné végig a kampányodat az sokat segítene.
    Az embereknek konkrétumokra van szükségük. Basti hidat ígért. Sokan az új hídra szavaztak nem személy szerint Bastira.

  9. Tudod anyagilag nem állok úgy, hogy megengedhetnék magamnak egy szuper honlapot. Ezt a mostani, ingyenes. Nézd én a személyes kapcsolatra szeretnék összponzosítani, mikor Bastrnákot emlegetem, akkor igen a mostani problémákról beszélek. Azért kezdtem már most a kampányt, hogy ne az utolsó pillantban keljen lényeges és döntő dolgokon változtatnom. Természetesen menetközben a saját elképzeléseimet szeretném kihangsúlyozni. Egy vázlatos elképzelésem , mit és hogyan szeretnék, az ott van az új honlapon. A részletes majd lépésről lépésre készül el. A parlamenti választások utánra avizáltam. Úgy ahogyan sikerül egyes témákat szétboncolni. Tudod én bastinak nem konkurencia akarok lenni, hanem legyőzni szeretném, nem óriásplakátok, hanem személyes kapcsolatok segítségével.
    Ha visszaemlékezel a 2006-os kampányra, az valójában egy-két utcai tribünös akción kívül más nem is volt, pl hozzám nem csöngetett be egyetlen egy jelölt sem, sem képviselői, sem polgármesteri. Persze én sem fogok tudni elmenni mindenkihez, de minden utcába igen. Előre betervezem az időpontokat és ott szeretném az emberek, a polgárokkal együtt kibeszélni a problémákat és megoldásokat találni, ez lesz majd a végső programom alapja, tudod ezt már bummon mind leírtam és mindez majd lassan felkerül a honlapra is, merre voltam kikkel találkoztam, mi hangzott ott el. Ami ma ott van a honlapon ez egy indulő szöveg, hogy ne legyen üres és egy kicsit ismerjenek meg azok is akik még nem ismernek, mit csináltam eddig, ki is vagyok. Van fórum lehet kérdéseket majd feltenni, igyekszek mindenkinek válaszolni. Most itt tartok ezek csupán a kezdetek.
    Tudod mindezt azért csinálom, mert nem szeretnék egy kampányt elintézni egy A4 röpcédulával, húsz bekezdéssel és várni a sült galambot, hogy rám szavazzanak. 2006-ban Pásztor, Csintalan, Marek és lényegében Bastrnák kampánya is ebből állt, bár az utóbbi csinált tribünös akciókat is. Mindez 12 előtt öt perccel történt. Én ezzel ellentétben, hogy minél jobban megismerjenek az emberek, már reggel elkezdtem.
    Bocsi egy kicsit hosszúra kerekedett.
    A LINK
    A honlapnak még lesz egy egyedi fejléce, ezt még meg kell csinálnom.

  10. Igaz, annyi előnyöm van, hogy eléggé részletesen ismerem a KFC eddigi történelmét, de semmiképpen nem szeretnék senkit befolyásolni. Van favoritom, akiről én azt gondolom, hogy neki vannak legnagyobb érdemei abban, hogy 110 évet megélt a KFC. Természetesen, nem árulom el, és bármilyen végeredményt tiszteletben fogok tartani, és harcolni fogok a magam szerény eszközeivel azért, hogy a “népakarat” érvényesüljön ebben a kérdésben is.

  11. Abraka-tudom hogy nem vagy informatikus. Nem kéne profira bízni az elkészítését? Bastival szállsz szembe. Nagy hátránnyal indul a honlapod az övé mellett.

    Autonómia- szerintem sikeresebb lennél ha különválasztanád a két dolgod. Komáromiságodra kéne összpontosítanod.

  12. Naponta többször is odanézek, minden egyes szavazatnak nagyon örülök. Érdekesen alakul az élvonal, csak ami meglepő, hogy még van olyan jelölt, aki nem kapott szavazatot.

  13. Tudod Komárom, nem vagyok informatikus ez egy kész honlap, az a jó lehet szélesíteni, megpróbálom. Az autonómiát nem tudom teljesen elkülöníteni, mert ez a fő álmom, hogy még szeretném megélni, hogy legyen. Város szintjén is lehetséges rengeteg olyan rendeletet hozni,ami az azonos jogok irányába viszi el a dolgokat. Székelyföldön is Székudvarhely polgármestere egy autonómista volt, aki később az autonómista MPP párt elnöke lett. Tehát autonómistának lenni és egyben lokárpatriótának ezek öszzeegyeztethető tevékenységek.
    Ahogyan már írtam sajnos nem vagyok informatikus, amit megtanultam a honlapszerkesztésről, mindezt menetközben tanultam, nagyok a hiányosságaim, ha akadna helyi szinten valaki aki segítene tökélesíteni azt megköszönném.
    Egyébként én is F1 ás NHL rajongó vagyok, ha időm megengedi figyelemmel kiséren az eseményeket. Alonso első győzelmét is a tévéből hallgattam, mert közben mást kellett csinálnom.
    brocky néha apró dolgok is csodákra képesek, főleg ha a szív igazságára hallgatunk.

  14. Szuper, ezt megbeszéltük. Bockyval megbeszéljük a részleteket, jöhet a Forma1, meg a KFC fellendülés! Node, komolyra fordítva a szót, nagyon elkelne Komáromban egy olyan sportbizottság, amelyben olyan sportolók és sportvezetők lennének jelen, akik tapasztalatból tudják, hogy mi hogyan működik és mi mennyi!

  15. majd egymás közt ezt megbeszéljük, hajlok a kompromiszumokra pl. egy Milan Kfc meccs, vagy foma1 pilotak Kfc meccs …vagy mint Pesten szokás F1 dream team versus komáromi hiressgek:) Politikusokat futni látni mindig szórakoztató..:)

  16. Akkor a Sport bizottság élére Javasolom: Böröczky József-et. Talán megszavazzuk. Bár vita lesz mert Bocky kitart a forma1 mellett,ami sport. Esetleg adjuk neki az idegenforgalmat mert a Forma1 vonzaná a turistákat.:)

Comments are closed.