Miért beteg az egészségügy?


Az orvosok nem a saját zsebük érdekében tiltakoznak. Az elmúlt napokban egyre több szó esik az állami (megyei) kórházakban tapasztalható eseményekről. Mint köztudott, a kórházak orvosainak egyharmada nyújtotta be felmondását. Az illetékesek igyekeznek elbagatellizálni az esetet, mondván, hogy az így tiltakozókat csakis a saját jövedelmük érdekli, nem pedig az egészségügy sorsa. A komáromi kórházban is többen éltek a tiltakozás eme lehetőségével, ám meggyőződésem, hogy ők arról is meg vannak győződve, hogy szinte az utolsó pillanatban, még a teljes összeomlás előtt sikerül felhívni a figyelmet az áldatlan állapotokra. Laikusként, ám csakis a jó szándék által vezérelve igyekeztem utánajárni a dolgoknak.

A komáromi kórháznak bonyolult a jogi státusza. A tulajdonos a Nyitra megyei önkormányzat, a bérlő és működtető a Forlife közhasznú társaság, amely mint jogi személy, a szerződés értelmében nem adósodhat el. A Forlife igazgatótanácsa összetételének folyamatos cserélődésével változnak a döntéshozók, ebbe sem a tulajdonosnak (megyei közgyűlés), sem a kórház dolgozóinak nem volt beleszólásuk. Kezdetben a megyei politika osztotta ki ezeket a posztokat, később már az igazgatótanács tagjai (vagy a mögöttük állók) adták azt tovább.

Azt, hogy milyen módon zajlottak ezek a személycserék, senki sem tudja. Jelenleg a Csehországban több, jól felszerelt kórházat üzemeltető Agel szlovákiai „leányvállalata“ jegyzi a kórházat, vagyis ők döntenek a menedzsmentről és a gazdálkodásról. A finanszírozást csupán a biztosítóktól befolyt összegek jelentik, vagyis azok a teljesítmények, amelyeket a kórház elvégez.

Ismereteim szerint az Agel valójában saját tőkét nem fektetett a kórházba, mindössze néhány műszer (pld. az új CT) lízingjét garantálta, de ezeket a kölcsönöket a kórháznak kell törlesztenie. Egyszóval: csak azt lehet elkölteni, amit a kórház „kitermel“ magának. Ez így rendben is lenne, ha az állami kórházakra is a takarékosság vonatkozna.

Mint azt már leírtam, hatalmas különbségek vannak az állami, illetve a megyei kórházak finanszírozása között. Az állami kórházakban szinte halmozzák az adósságot, pedig nekik ugyanazon teljesítményért (műtét, kivizsgálás, gyógykezelés) a biztosítók sokkal többet fizetnek. Ebből adódóan több jut a bérekre, a tatarozásra, a műszeres ellátottság javítására, a betegek komfortjára és az étkeztetés javítására.

A jobb munkakörülményekkel és a magasabb alapbérekkel nem csoda, hogy elsősorban a pályakezdő, ám tehetséges orvosokat, nővéreket könnyen átcsábítják az állami kórházak a megyeiekből. Ennek az elvándorlásnak szerencsére csak a kezdetén vagyunk, ha viszont marad a mostani felállás, fokozatosan elfogynak, kiöregednek a régi szakemberek. A kórház pozíciója Komáromon belül is egyre hátrányosabb. Talán nem tévedek, hogy ha a jelenlegi állagát a többi komáromi közintézménnyel összehasonlítjuk, bizony a kórház sereghajtóvá vált.

Az elöregedett épületek tatarozására pénz nincs, a bérlő, vagyis a Forlife szerint ez a tulajdonos feladata lenne, a megye viszont azt mondja, hogy csinálja az, aki működtetni akarta.

Mivel a megyében Érsekújvárnak és Nyitrának állami kórháza van, az onnan választott képviselők nem igazán érzékenyek a többi kórház problémái iránt (Nagytapolcsány, Léva, Komárom). A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a műtők jelenleg folyó felújítására a tulajdonos, vagyis a megye adott pénzt. Igaz, nem volt más választása, hiszen 2012. januárjától az EU-s követelményeknek nem felelnének meg, tehát műteni sem lehetne Komáromban.

A kórház a járási székhelyen tevékenykedő egészségügyi intézmények között is egyre mélyebbre süllyed. A gombamódra és minden összehangolás nélkül szaporodó, az utóbbi években az egészségügyön belül hatalmi pozíciókba került gyógyszertárak köré kiépített központok szinte mindegyike elegánsabb, tisztább, mint az a hely, ahol a legmagasabb szintű ellátást kell (kellene) nyújtani. A kórházban és a magánpraxisban dolgozók jövedelmének összehasonlítása ugyan érzékeny téma és pontos adatok sincsenek, minden esetre változatlan az az igyekezet, hogy aki csak teheti, a magánorvosi gyakorlatot választja. Ezt a folyamatot a biztosítók ugyan leállították, de a kialakult deformációkat nem korrigálták. Az egyes osztályokon kritikus orvoshiány van, emiatt több ügyeleti szolgálat jut egy személyre, a szakrendelőkben dolgozók nagy része viszont nem hajlandó ügyeletet vállalni, valószínűleg azért, mert a terheléssel és a felelősséggel nincsenek arányban az ügyeleti díjak. Nem titok, hogy sokkal jobban megéri a gyorsmentőn ügyelmi, ahol többet lehet keresni, állítólag kevesebb munkával.

A fenti igazságtalanságok feszültségekhez vezetnek, így tovább romlik a munkahelyi légkör. Annak ellenére, hogy elsősorban az orvosok helyzetével foglalkoztam, mégsem ők a legnagyobb vesztesek. A harmadik műszakban dolgozó nővérek anyagi és erkölcsi megbecsülése végképp nincs arányban az elvárásokkal.

Az elhivatottság és az emberiesség nagyon szép és nemes tulajdonság, amelyet illik felhasználni, ám korántsem szabad vele visszaélni. A három műszakban dolgozó nővérek anyagi és erkölcsi megbecsülése koránt sincs arányban azzal az elvárással, hogy szakmailag és emberileg is a maximumot nyújtsák, elsősorban az elesett, magatehetetlen, mozgásképtelen betegek ápolása terén. Sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk.

Sokszor hangzott el az elmúlt évek során, hogy a kórház sorsának alakulásába a városnak nincs joga beleszólni. Ebben bizony sajnálatos módon sok az igazság, viszont a jelenlegi helyzetbe beletörődni több mint felelőtlenség! Valójában nem is a Forlife n. sz.-ről van szó, hanem az ott dolgozók és mindenekelőtt az ott gyógyulni akaró komáromi, illetve környékbeli polgárok esélyegyenlőségéről. Őket ugyanazok a feltételek illetik meg, mint a szomszéd városok lakosait.

Nem egyszerű a probléma megoldása, hiszen mindenütt gondok vannak. A gazdaságban, az iskolaügyben egyaránt. Komárom jelenleg hatalmas munkanélküliséggel küzd és az sajnos az emberek testi és lelki egészségén is tükröződik. Egyre több a depresszióval küzdő beteg, de sajnos országosan is élenjárunk a daganatos megbetegedések előfordulása terén is, nem szólva arról, hogy ugrásszerűen növekszik a szív- és érrendszeri megbetegedések száma is. Nem ritkaság napjainkban, hogy 30-40 éves emberek küzdenek agyi infarktussal, tüdőembóliával, vagy trombózissal. Ami még figyelemfelkeltőbb: egyre betegebbek az egészségügyben dolgozó szakemberek, vagyis az orvosok, nővérek, ápolók egyaránt. Elgondolkodtató, hogy az utóbbi hónapokban hányan estek a kimerültség áldozataivá, s míg a szerencsésebbek └megúszták¬ egy infarktussal, sokukat a halál erejük teljében ragadott el közülünk, pedig sok betegük számított a segítségükre és lett volna még bőven teendőjük. Ezek az orvosok, nővérek, ápolók az itteni embereket szolgálták, beszélték nyelvüket, segítették őket a gyógyulásban.

Az utóbbi években a komáromi kórházban érdekes dolgokat tapasztalhatunk. Nagyon sok szakorvos hagyta ott a kórházat, megúnva a túlórákat, a megbecsülés hiányát, az alacsony bérezést, a kórházvezetés részéről tapasztalható közömbösséget. Ők a kórház helyett a magánszférát választották. Helyettük ugyan jöttek mások – igaz, azok sem elegen, fiatalok, többnyire tapasztalatlanok és messzi vidékekről. Ez még önmagában nem lenne baj, de az már annál inkább, hogy némelyikük nemhogy a magyar nyelvet, de sokszor még az államnyelvet sem bírja! Hogyan kommunikálnak ezek az orvosok a betegeikkel? A kérdés mindenképpen jogos, a válasz viszont „homályos“: nehezen …

A gyógyuláshoz vezető út néha nagyon is rögös. Elsősorban fontos hozzá a diagnózis felállítása, ehhez pedig feltételenül elengedhetetlen a kórismeret, más szóval anamnézis. Ilyenkor az orvos kikérdezi a beteget annak érdekében, hogy megismerje panaszait, a betegség tüneteit, érdeklődik a családban előforduló betegségekről, a korábbi betegségeiről, kezelésekről. Ezek együttes elemzése segíti az orvost a diagnózis felállításában.

Minden betegnek joga van ahhoz, hogy panaszait anyanyelven is elmondhassa. Ilyenkor nehezen elképzelhető még az is, hogy a nővérkék segítsenek a fordításban, hiszen az orvos még a szlovák államnyelv fordulataival sincs tisztában, hiszen képzését nem is hazánkban szerezte! Ami még megdöbbentőbb, ezek a mesziről jövő orvosok eleve jobb fizetéseket kapnak, mint a már 10-20 éve Komáromban dolgozó „hazaiak“.

A jövőkép egyáltalán nem rózsás, hiszen adódik a kérdés: Ki fog bennünket gyógyítani tíz év múlva? Hová lesznek a tehetséges, fiatal felvidéki orvosjelöltek? A válasz tőlünk nyugatabbra keresendő, hiszen többnyire Ausztriában, Németországban, Angliában keresik a megélhetést. Ott négyszer, ötször annyit kapnak sokkal kevesebb túlórával, ügyelettel teli orvosi munkáért, mint szülőföldjükön. Tudásukat tehát nem abban az országban kamatoztatják, amelyik komoly anyagi áldozatok árán kitaníttatta őket.

Hogy mi lesz velünk, komáromiakkal? Ha a helyi kórház vezetői, illetve a szlovák egészségügy képviselői nem kapnak észhez, nem változik majd az egészségügyi dolgozók bérezése pozitív irányban egy-két éven belül, tíz év múlva nem lesz magyarul, szlovákul tudó orvos a kórházunkban és a tőlünk keletebbről, délebbről érkezők fognak bennünket kezelni, műteni, stb. a maguk módján.

Jó lenne, ha az érintettek ezeken a dolgokon is elgondolkodnának, hiszen az ő gyermekeikről, unokáikról is szó van, arról nem beszélve, hogy egyszer ők is öregek, elesettek, beteg emberek lesznek. Egészségünk a legfontosabb dolgok egyike, ha nem a legfontosabb. Ne üldözzük el a nővérkéket, orvosokat, akik munkájukat nehéz körülmények között is szeretettel, nagy tudással, szakértelemmel végzik.

Rá kellene már jönnie a társadalomnak, hogy ha őket nem becsüljük meg sem erkölcsileg, sem anyagilag, akkor nyugatabbra mennek. Másokat fognak szolgálni és nem a mi egészégünket fogják óvni.

Szerző : Less Károly

 

 

3 hozzaszolas a “Miért beteg az egészségügy?” bejegyzeshez

  1. A liberál kapitalizmusban a pénz a lényeg a to”bbi meg csak máz!A betegbiztosíttok irodái,kastélyok az korházi helységekhez képest,alkalmazottaik fizetései kiskirályi.Nembeszélve,hogy az judás birodalma,nem gyogyíttásra képezi ki az orvosainkat inkább csak az tuneti orvoslásra.Az nép mely ennek a kártékony eszmének a szekerét tolja és turi,megérdemli!Lessz még ez rosszabb is!!!

  2. A hála.
    A minap az üllői úton levő gyermek korházban nagy meglepetésünkre a gyerekemmel a gasztron egy laktóz intolerancia vizsgálat során azon vettük észre magunkat, hogy egy ambuláns vizsgálatból bennfekvéses vizsgálatot csináltak -PERSZE CSAK PAPÍRON- talán hatunknak és kajakra aláíratták ,hogy felvettek minket és benn fekvősek vagyunk.
    Aztán amikor jöttünk el ránk szóltak ha bármi baja van a gyereknek ne hívjunk orvost hanem vigyük vissza hozzájuk mivel csak másnap reggel leszünk kijelentve.
    A tisztel doktor nő ennek ellenére nagyon durva és cinikus volt.
    Pedig annyit mondhatott volna köszönjük , hogy együtt működtek velünk a csalásban.:-)
    anya

  3. Ez sajnos nem csak komáromi probléma hanem az egész Kelet-EU problémája. Bár visszatérve a komáromi kórházba:
    – az egész leélve szó szerint..Ezt a tulajdonosnak kellene rendbe rakatnia! Hány éve nem volt semmi se felújítva itt.
    – kevés pénz a kórházaknak, pedig valahogy többet érne ez a befektetés mint pl a raboknak felújítani a börtönt.

    Az egész probléma tényleg amúgy a társadalmi szinten kezdődik. Alapból rossz helyre mennek a pénzek felesleges költekezések vannak országos szinten. Fogalmam sincs hány milió euró kellene a komplett épületrendszer helyrehozásához, de annyi biztos minél tovább várnak annál több fog kelleni. Azt a sok pénzt mit a dolgozni nem szándékozók kapnak(tudjuk kire gondolok) beletennék az egész egészségügybe máris előrébb lennénk… s lehetne folytatni a sort. A megoldás talán egy olyan kormány olyan városi vezetés s megyei önkormányzat lenne aki emberközpontú s azzal törődne mi a jó annak a sok embernek akik fizetik a sok adót járulékot..nem azzal mi a jó a saját zsebének illetve azoknak a cégeknek akik adókedvezmény után eltűnnek innen örökre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.