Nagygyűlés alkotmányos jogainkért

Az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás az egyik  közösségi oldalon mindenkit szeretettel meghív az alkotmányos joginkért meghirdetett szimpátia tüntetésre. Az eseményt Komáromban a Klapka téren rendezik meg 2011. szeptember 1.-én, csütörtökön délután 14 óra 30 perckor. A megmozdulás fő célja, hogy felhívják mindenki figyelmét a kettős állampolgárokat sújtó  alkotmányellenes és diszkriminatív törvényre. Ez a jogszabály  azért megkérdőjelezhető, mert ellentmond a Szlovák köztársaság alkotmányának azon szakaszának, amely kimondja ” Senki sem fosztható meg állampolgárságától akarata ellenére”. A törvény végül visszavágott, hiszen eddig 109-en váltak meg szlovák állampolgárságuktól a rendelkezés hatálybalépése óta és ebből mindössze 10-en a megszerzett magyar állampolgárságuk miatt. Mint az egyik blogger terjedelmesebb írásából kiderült a szlovák hatóságok  lényegében tehetetlenek, hiszen a kettősállampolgárnak kell kérvényeznie szlovák állampolgárságától való megfosztását és bizonyítania, hogy megszerezte egy másik ország állampolgárságát. Ehhez eredeti dokumentumokra és hiteles szlovák fordításokra van szükség. Külön érdekessége a jogszabálynak, hogy egy meghatározott időpont után megszerzett  állampolgárságot rendel csak büntetni. Ez is nehezen bizonyítható. Mi a helyzet, ha Szlovákiában egy szlovák rendőr igazoltat és én véletlenül magyar személyigazolványomat nyújtom át? Semmi!  A Fico féle törvény nem a kettős állampolgárokat rendeli büntetni, csak azokat akik a második, harmadik állampolgárságukat 2010 után szerezték meg.  Az állampolgárság megszerzésének időpontját viszont egy  igazolvány sem tartalmazza, csak az igazolvány kiadásának időpontját, amely ugye nem azonos az állampolgárság megszerzésének időpontjával.


A megjelent meghívó szövege:

Kettős állampolgárságot újra szabadon!

Kérjük részvételével támogassa a felvidéki civilek által néhány hete útjára indított kezdeményezést:

2011. szeptember 01., csütörtök

14:30 órai kezdettel

Rév-Komárom, Klapka tér

és jelenlétével segítse előmozdítani

 

az alkotmányellenes állampolgársági törvény eltörlését.

 

Fellépnek: Szarka Gyula és Szarka Tamás (Ghymes),

Vadkerti Imre (Kormorán), Derzsi György és Zsapka Attila.

Felszólalnak: a petíciós bizottság tagjai.

Vendég: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A helyszínen aláírásgyűjtés és honosítási tanácsadás.

Ingyenes parkolás a közeli Selye János Egyetem parkolójában.

A méltóságteljesség érdekében kérünk mindenkit, hogy pártok, szervezetek jelképeit ábrázoló zászlókat, jelvényeket és transzparenseket ne hozzanak, valamint egyenruhát ne viseljenek!

NAGY SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

MINDEN EMBER ÉS MINDEN ALÁÍRÁS SZÁMÍT!