Gerillakertészek Komáromban

Komárom gazdasági tekintetben az utóbbi időben lemaradni látszik. Ez szerencsére  a polgári kezdeményezések terén nincs így. Egyre több, Európában mindennapos kezdeményezés ereszt gyökereket a városban. Egyre több civil kezdeményezés , blog, hírportál és tévé jön létre segítve a város fellendülését építését. A napokban egy eddig ismeretlen dolog jelent meg Komáromban. Ez a gerillakertészet. Ez a tevékenység az 1990-es évek második felében jelent meg Angliában és azóta rohamosan terjeszkedik a világ minden táján. Rendszeres gerillakertész-akciókra került sor Londonban, Bristolban, Brightonban, Bradfordban, Manchesterben és Sheffieldben. 2008. június 5-én, azaz a Környezetvédelmi világnapon indult el Magyarországon a világ eddigi legnagyobb összehangolt gerillakertészeti akciója. A csapatok egy hónapon keresztül felváltva valósították meg terveiket, hogy az ország kiszemelt pontjai az éjszaka folyamán hirtelen kizöldüljenek. 2011. májusában Esztergomban indultak civil gerillakertész akciók, mert a 2011-es költségvetésben 0 forint lett betervezve a zöldterületek és játszóterek gondozására. Több esetben büntetőfeljelentés született az engedély nélküli munkálatok miatt.

Aki szemfüles és nyitott szemmel jár a városban az észrevehette, hogy platánfák jelentek meg a város több pontján. A közösségi portál beszámolója szerint 100 darab platánfáról van szó.  A közterületen történő faültetés ugyan illegális tevékenység, de az  engedély nélkül ültetett fák eltávolítása sem egyszerű, mert arra szigorú törvények vonatkoznak. Bízom benne, hogy a város vezetése  pozitívan áll a kezdeményezéshez és nem tesz feljelentést, hiszen itt egy egyértelmű lakossági igényről van szó. A Nádor utcai  elhibázott fakivágások után, nem ártana zöldebbé tenni Komáromot.

Az akció szervezői szeretnék, ha mindenki örökbe fogadna egy a lakhelyéhez legközelebb eső platánt és arról gondoskodva, hozzájárulna Komárom szebbé és egészségesebbé tételéhez. Nem szabad elfelejteni, hogy a fák által termelt oxigénre szükségünk van. Fák nélkül mi sem élhetünk!