Méltó helyen nyugodhatnak


Pár évvel ezelőtt az Endresz csoport rendezésében emlékezhettünk meg az 1919 május elsejei Komáromi Áttörés hőseiről és áldozatairól. Ez a megemlékezés egyre több Komáromit érint meg. Egyre többen ismerkednek meg azzal a bátor és hősies hozzáállással, amelyet azok a hétköznapi hősök tanúsítottak, akik megpróbálták a kettészakított városunk megszállóit  kiűzni.  1919. május 1-jén kora hajnalban a Tanácsköztársaság munkás milicistái megpróbálták visszafoglalni a várost. Monostorral szemben keltek át a Dunán az Erzsébet-szigetre, megrohamozták a vasúti hidat, majd a vasútállomás felé nyomultak előre. Az újszőnyi állomáson négy mozdony füstjével borították homályba a várost.Egidio Macaluso olasz ezredes kérésére Érsekújvárból iderendelték a 34. csehszlovák gyalogezredet, akik elzárták a visszavonulási útvonalakat. A magyar egységek az Erzsébet-szigetre szorultak vissza, ahol a legionáriusok lemészárolták az életben maradottakat. A városban statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, a legionisták mindenkit lelőttek, akit az utcán találtak, köztük egy 12 éves gyereket is. Az elesettek (összesen 121 munkást és katonát) nagy részét 3 nappal később közös sírba temették a katolikus temetőben.

Az Egy Jobb Komáromért  polgári kezdeményezés aktivistái elhatározták, hogy az idei megemlékezés idejére rendbe teszik a katolikus temetőben található tömegsírt és ezzel méltó nyughelyet biztosítanak  névtelen hőseinknek. A munkákat több szakaszban végzik.  Köszönet a munkájukért!

[stream provider=youtube flv=http%3A//www.youtube.com/watch%3Fv%3DGv07ir3Bnks img=x:/www.komarom.org/wp-content/uploads/2011/04/majus20-400×266.jpg embed=false share=false width=640 height=360 dock=true controlbar=bottom bandwidth=high title=Komáromi tömegsír autostart=false /]

Fotók: EJK

 

[nggallery id=92]

20 hozzaszolas a “Méltó helyen nyugodhatnak” bejegyzeshez

  1. Ilyenkor szokás azt mondani, írni … igazad van. Egy a célom, hogy a történelemkönyvekbe bekerüljek. Jaj-jaj szegény szabad akarat, ilyenkor hol is vagy?
    Már csak azt nem értem, miért nem a tartalommal foglalkozol, az amit mondani akartam, miért személyeskedésbe kell vinni a dolgokat, én csak tényeket közöltem,leírtam a véleményemet, cserébe is ezt várom. Úgy ahogyan a mai napig senki meg nem cáfolta az autonómia tervezetem létjogosultságát, megvalósíthatóságát, egyetlen egy fejezetét senki nem cáfolta meg, hogy hibás elképzelés, csak … egyszerűen azt mondják, rossz mert én csináltam. Most is csak ez történt, Leírtam a véleményemet, ti pedig nekem estek, mikor bántottam én a szebb komáromért tetteit? Olvasd el mit is írtam. Főleg akkor, amikor az is lehet, hogy a nagyapám a halottak között volt, erről egy éve írtam itt nálad is. Na de ezt csak úgy a margóra írtam, ezzel le van zárva a téma.
    Tudod én amit eddig csináltam önzetlenül és akadályokat nem ismerve csináltam, nem azért, hogy a tefajtád szemében szuperember legyek, csak azért tettem, mert helyesnek tartottam. SZK esetében mást látok ennyi, se több se kevesebb.

    Még egy dolog, a mai napig abból a kb 700 írásomban kifejtett nézeteimet senki, de senki nem cáfolta meg, hogy az azokban leírt javaslataim helytelenek, megvalósíthatatlanok, vagy azért írtam, mert valamiféle szekérre szeretnék hívatlanul felmászni. Állandóan mindenki olyan dolgokkal illet, amit én sohasem mondtam, sohasem csináltam és sehol azok elérésére nem törekedtem. Te is itt annyi ilyen butaságot leírtál, ami tőlem mindig távol áll, állt. Néha az ilyen butaságokat nehéz megcáfolni, de az igazolásukra sem létezik semmiféle bizonyíték, így azokkal érvelni az közönséges hazugság. Pl. az MKP-ba sohasem törekedtem, de a hátfelüket is nagy ívben elkerültem. Nálad ez úgy csapódott le, hogy rossz politikusok vagyok. Most a szavaim igazolására rengeteg bizonyítékot sorolhatnák fel, de minek tenném. Ezzel csak az a baj, hogy én nem vagyok politikus, ezt már mindenkinek meg kéne értenie, én csak teszem azt, amit szívem diktál. Tudom ez hihetetlennek tűnik, nem is várom, hogy megértsd, csak fogad el. Vannak azért olyanok is akik ezt megértették. Mikor leírom az igazat, azt sokan támadásként kezelik, mint te is, vagy rossz politikai érzékkel vádolnak. Igen ha a hatalomba törekednék, akkor igazad lenne, de én nem törekszem oda, csak egyet akarok felébreszteni a csipkerózsika álmukat alvó tömegeket, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha a jogainkért minden eszközzel küzdeni fogunk.
    Namármost, itt a lényeg nekem a SZK eszköztárával van bajom, ezeket kritizálom, nem a tetteiket és főleg nem a személyeket. Sorolhatnám, de megint hülyeségekkel illetnétek.
    Tudod Béla meg kell tanulni olvasni a sorok között. Én mindig konkrétan leírom azt, ami szerintem jó, vagy rossz, azokat úgy kell értelmezni, ahogyan azokat megfogalmazom, nincsenek mögötte semmiféle hátsó gondolatok, azok az én eszköztáramban nem találhatóak meg.
    Egyébként a terep szabad, azt csináltok amit akartok én már, amit akartam elértem, még ha ezt ti másképpen értelmezitek, vagy élitek meg. Ha elolvasnád, azt, amit a Tyzden hetilapban jelent meg 2006-ban, akkor sok mindent megértenél. Még ma is csak azt akarom, amit akkor mondtam és azóta is mondok. Ahhoz, hogy az ember ember legyen, ahhoz nem kell semmiféle szekérre felkéredzkednie, lehet gyalogosan is sok mindent csinálni, csak egyre kell vigyázni, hogy az útjainkat a szív igazsága szerint választjuk meg, ne az ész kiszámíthatósága legyen a tanácsadónk a választásban. Félek, hogy még mindig nem érted. Egyszer majd megérted. Viszlát ezzel ezt a beszélgetést befejeztem.

  2. János, légy szíves olvasd el az általad kifogásolt hozzászólásom első mondatát. Vastagon van szedve. Szerintem tisztességes voltam veled szemben / is.

    Te az EJK tettéről írtad le a véleményedet én meg összehasonlítottam kettőtök tevékenységét és annak elért eredményeit.

    Mindig is állítottam, hogy a céljaitok nemesek és közösek csak a módszereitek nagyon mások. Pillanatnyilag objektíven ítélve az EJK eredményei jobbak, mint a te általad elért eredmények. Többen sorakoznak fel mögöttük és többen támogatják őket. De ez még nem jelenti azt, hogy a te munkád felesleges lenne. Te megfogalmaztál valamit és harcolsz érte saját eszközeiddel. Nem állítom, hogy tévúton jársz, de összehasonlítva az EJK tevékenységével nem elég hatékonyak az eszközeid.

    Ők építéssel próbálnak meg példát mutatni. A Május elsejei szenteléssel egy hatalmas tabut bontottak le. Egy Trianoni emlékhelyet állítottak helyre. Egy emlékművet amely mindenkit arra emlékeztet, hogy Komárom lelke egy és oszthatatlan. Ehhez az emlékműhöz a város hivatalban lévő vezetői vonultak koszorúzni és két egyház képviselője is megszentelte azt. Az Ejk egy élő emlékhelyet hozott létre, amely színhelye lehet több megemlékezésnek és bevonul a köztudatba.

    Te is bekerülsz a történelembe mint Bósza János a magányos autonómiaharcos. Teljesen objektíven csak az unokáink tudják majd megítélni tetteinket, viszont nekünk támogatnunk kéne egymást és nem kritikával illetni mindent amit a másik csinál. Csak közösen tudunk változtatni.

    Engem is csak azért tudsz szidni mert vagyok és mert megpróbálom megmozgatni ezt az állóvizet. Minél többünket lehet szidni, annál jobb lesz Komáromnak.

  3. Nagyon rövid leszek, mert eredetileg nem is akartam válaszolni.
    Egy nem futok semmiféle szekér után, főleg azért nem, mert a szekeret magam raktam össze és nincs miért utána futnom. Vagy talán ez sem igaz már? Még akkor raktam össze, amikor ti még a szekér meglétéről is féltetek beszélni. Akkor légy szíves ne oktass ki erkölcsből. Most is csak leírtam a véleményemet. Se több, se kevesebb és nagyon szépen megkérlek Béla, na akarj a számba adni olyan dolgokat, amit én sohasem csináltam. Pl. a bummról önként távoztam, miféle önreklámozásról írsz.
    Mond nem zavar, hogy az én szememben a szálkát keresed, a másikéban pedig a gerendát sem veszed észre. Zavar a fejekben, zavar az értékrendben.
    Tudod ez már egy kicsit sok, amit megengedsz magadnak, mert amit ide írkodtál, az hazugság a hazugság hátán. Nem azért mert leírtad, mert mindenkinek lehet véleménye a másikról, hanem azért, mert valamiket állítasz, de bizonyítani már nem tudod és úgy állítod be, mint egy nagy igazságot.
    Na ez már nekem is sok, viszlát,

  4. Kár vitatkozni, rosszat senki sem akar. Mindenki mást tart fontosnak és mindenkinek más eszközei vannak. “Csak a múltat ismerve épülhet a jövő!” Mit akarunk akkor, ha nem fontos, hogy honnan jövünk? A múlt ismerete nélkül nem lehet jelent és jövőt építeni, illetve lehet, de nem érdemes. A temetői “akciónak” nem a publicitás a lényege, hanem a megbecsülés, a hála és az elfeledés elleni küzdelem. Nem haltak hiába, a hamu alatt ott a parázs. Ha 10 fő van ott ez akkor is igaz és akkor is ha 1000, nem ez a lényeg. A kulturfölényt kell megteremteni…

  5. János- Neked már többször mondtam, te egy nagyszerű ember vagy de rosszak az eszközeid!

    Hány olyan rendezvényed volt ahol megjelent a város alpolgármestere és a déli városrész polgármestere, Komárom város országgyűlési képviselője, több önkormányzati képviselő?
    Már mondtam, te futsz egy szekér után ami téged nem vesz fel, az helyett hogy te gyűjtenél magad köré olyan embereket akik miatt épp a szekéren ülők fognak majd megfordulni és visszajönni érted.

    Te mindig negatív módon tűnsz fel a médiában és az emberek tudatában is. Az EJK pozitív példa ként jelenik meg. Egyre többen csatlakoznak kezdeményezéseikhez.

    Az újraszentelésen nem azért volt kint 3 tv(ha jól láttam) mert az esti hiradó botrányrovatába kell pár képkocka, hanem mert közszereplők voltak jelen és egy pozitív példát mutatnak be.

    Ők támogatókat szerezve méltó emléket állítottak számukra ismeretlen komáromiaknak, te maximum leültél volna aláírást gyűjteni a kis hokedliddel a Benesi dekrétumok ellen. Ne vedd a szívedre, de az már nem hír.

    Ismétlem: Te egy nagyszerű ember vagy, de a módszereid a többség számára nem elfogadhatóak. Az emberek a POZITÍV példákat szeretik, a megható megemlékezéseket és nem azt ha valakit (elmondások alapján) bilincsben vezetnek el.

    János- én még soha senkit nem zártam ki. Úgy tudom a Bummról száműztek az állandó önreklámod miatt…

  6. Újabb önreklámozás. Vajon a miért állandóan a múltban kell keresni, a múlt hőseit felhasználni önreklámozásra és karrierépítésre. lehet, hogy ez nem tetszik az az egy szebb komáromért csapatnak, de ez a helyzet. Még egyetlen egy olyan rendezvényen nem láttam őket pl,. ahol kockáztatni is kell, pl. miért nem szerveznek egy békés tüntetést az arrogancia ellen, pl az autonómiáért, pl. a kétnyelvű kórház tábláért.
    Vajon miért? mert ott már kétesélyes a dolog.
    Miért sohasem voltak egyetlen egy autonómista megmozduláson, vagy január 13-án a határon. Persze ezt is meg lehet magyarázni, pl. úgy miért támadom őket, miért nem segítek nekik. Egy nem támadom, csak tényeket közlök, mert így ahogyan ők csinálják nem lehet hathatósan küzdeni a jogokért. Én nem ellenük, hanem egy jogos ügyért írtam.
    Bizonyára megint majd támadásként kezelik majd.
    Régen nem fórumoztam itt, mióta a tulaj intelligens és sértő, övön aluli hozzászólással elhessegetett; azt gondolva nem értettem meg a célzását. Neki is tudomásul kell venni, hogy jogokat nem lehet az MKP nemakaróinak a hátsófelébe való törekedéssel elérni, azokért ténylegesen küzdeni kell.
    Na de mindegy, egy okos ember régen nekem azt mondta, van már harminc éve.
    Minden siker egy jogos ügy érdekében, ennek alapfeltétele a szabad akaratban, hitben és az erkölcsös hozzáállásban rejlik. Más szavakkal írva az igazmondásban és az önzetlen tettekben rejlik.

    Már egy éve ebben a témában valamit írtam, most én is ezt kihúzhatnám aduként, de akkor én sem lennék jobb, mint akik politikai karrierjüket a múlt hőseinek a hátán és a matica szobortisztogatásban lelték meg.

    A kritikát elviselni szokás, tanulni belőlük. DE!! Főleg tényleges és békés küzdelmet folytatni.

    Kérdezem, ha meghirdetem a kettes számú arrogancia ellenes tüntetést, akkor már a szebb jövő emberei is elmernek oda jönni, tudtak akkor is róla mégsem mertek közénk beállni, de tisztogatni az illegálisan felállított szoborcsoportot …., na lehet, de egy biztos valami az értékrenddel nincs rendben.

  7. Kedves Olivér félreértettél. Én nem a koszandeku és nemes szponzorokra gondoltam hanem úgy globálban bennetek és akcioitokban ki támogat. Mert ha nem politika vagy párt akkor valaki biztos. Ha jószandékú polgárok politikai háttér nélkul akkor minden tiszteletem a tietek. Hajrá !

  8. Kedves fény, íme a támogatók listája:

    ALT s.r.o. (“kishajógyár”), Komárom-észak
    Saxum Kft., Komárom-dél
    Color Prizma festéküzlet, Komárom-észak
    Boldi kőfaragó műhely, Komárom-észak
    Brigetio s.r.o. (a temető gondnoksága), Komárom-észak

    ezek anyagiakkal támogatták a felújítást, a többiek pedig az elvégzett munkával. Mindenkinek hála és köszönet.

    De ha esetleg ismersz egy adakozó kedvű Nagymestert, vagy Nagypáholyt, szívesen fogadjuk a felajánlásaikat, mert rengeteg megvalósítandó ötletünk van, de az eszközeink nagyon korlátozottak. 🙂

  9. Még mindíg csak ott tartunk,hogy az embrek nem tudják lefejteni az idegenszívu”,reájuk kényszeríttett eszmeiségeket az igazi,megnyilvánult, emberi ,erko”lcsi ,értékekro”l!

  10. Mi nem a vörösöket vagy barnákat, kékeket, fehéreket vagy akármilyeneket éltetjük, sem Horthyt vagy Kun Bélát, hanem azokat a komáromi és környékbeli magyar civileket (akik között volt szocdemes, királypárti, vörös, szakszervezeti, katolikus, protestáns, zsidó, stb.), akiket egy megszáló, idegen hadsereg bakái bestiálaisan végeztek ki, és nem szabályos tűzpárbajban vesztették életüket, hanem a harcok befejezése utáni dantei ámokfutásban. A cseh légiósokat (12-17 áldozat, a számok itt sem egyeznek) katonai pompával, díszbeszédekkel, zenével, hivalkodó processióval temették el az általuk megszállt város temetőjének főbejárata mellett, ezeket a felismerhetetlenségig megkínzott helyieket pedig elkaparták mint a moslékot, de ők legalább egy szabályos temetőben nyugodhatnak, a többi áldozatot (200-400, a források eltérnek) egyszerűen sebtiben belelapátolták a Dunába, kanálisokba, vagy a rögtönzött kivégzések helyén ásott gödrökbe, holttestüket soha senki nem találta meg …

  11. ez nem poenkodas volt csupan ramutatas erre a skizofren helyzetre hogy egszzerre lehet eltetni horthyt es az ellensegeit is!!! mert ugyebar a horthy is ezekkel a voros milicistakkal harcolt!!!no nem kommaromnal itt meg a csehek es olaszok voltak a barrikad masik oldalan de mashol igen es ugyanolyan kegyetlenseggel vegezte a megtorlasokat!!!
    amugy meg minden fegyveres konfliktus tragikus foleg ha civil aldozatai vannak!!! ugyhogy eszem agaban se volt poenkodni az aldozatokrol!!!

  12. … nos, igen, a legegyszerűbb elintézni a dolgot egy kunbélázással, komcsizással, ízetlen poénkodással … szemünkben azok az emberek különös kegyetlenséggel lemészárolt mártírok, akik között voltak munkások, frontról hazatért katonák, vasutasok, diákok, önkéntesek, és legfőképpen környékbeli civilek, akik az életüket adták Komárom egységének megmaradásáért … akiket (miután megadták magukat) a galamblelkű, Švejk-légiósok olyan brutalitással mészároltak le, hogy a katonai halottkém a jegyzőkönyvek elkészítésénél idegösszeomlást kapott, így a 102 jegyzőkönyv helyett csak 14 készült el (lőtt sebet szinte semelyiken nem találtak = puskatus/szurony) … és ezek az áldozatok még “jól jártak”, hiszen jutott nekik egy sírhely a temetőben, a lemészároltak javát viszont beledobálták a Dunába, vagy a város különböző pontjain kaparták el, elsősorban a vár területén, ahol a “kihallgatások” zajlottak, ott fekszenek a mai napig jelöletlenül, legfőképpen polgári áldozatok (a végleges számot pedig -a szigorú hírzárlat miatt- a mai napig pontosan nem állapította meg senki) … pl. a Mayer család egyik kisfiát a Klapka téren verték agyon puskatussal, holttestét pedig beledobták egy csatornába … az áldozatok nem kaphattak méltó szertartást sem, a sírhelyet csak tíz évvel később lehetett megjelölni, a komcsik alatt legalább “kirakatszerűen” törődtek vele, az utóbbi néhány évtizedben viszont romlásnak indult, fokozatosan lelopták a láncokat, az oszlopok bedőltek, a vakolat lepattogott, benőtte a gaz … szóval én azért meggondolnám, mielőtt elkezdenék poénkodni egy ilyen esemény emlékénél …

  13. waszlavik elharmonikazza az internacionalet is??? kun bela prtrek es voros csillagok is lesznek??? diszvendegnek johetne sztankay istvan azaz bors mate!!!

  14. Köszönet a promóért! Az átadásra és újraszentelésre mindenkit szeretettel várunk május elsején dután 14.00 órakor az észak-komáromi katolikus temetőbe (a ravatalozótól indul egy járda, mely elvezet a temető nyugati faláig, ott található a síremlék), majd 16:00 órakor az Endresz csoport által szervezett baráti megemlékezésre a vasúti híd déli hídfőjénél található emlékműhöz, ahol Waszlavik Gazember László harmonikázik és irredenta bakadalokat énekel, miközben a csapból jófajta ser folyik 🙂 Egy a város, közös a múlt, közös az emlék, az ünnep, és közös a jövő is!

Comments are closed.