Elkészült a komáromi napok programfüzete


Kedves Komáromiak! Tisztelt Komáromba látogató vendégek! . Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az osztrák csapatok ostromgyűrűbe zárták, és ’49. március 30-án megtámadták erődrendszerünket. A rohamot a hazai erők április 26-án sikerrel verték vissza, csapataink még az ostromgyűrűt is szétzúzták. Van mire büszkének lennünk tehát. E jeles győzelemre utal minden évben a Komáromi Napok időpontja is. Városunkban 1992. április 26-a óta rendezzük meg a programsorozatot – ezzel kezdődik Dr. Molnár Attila polgármester meghívója, az idei 20. Komáromi napokra. Fő helyszín a Monostori Erőd lesz, ahol az egész napos gyermekprogramok mellett baranta-, ostor- és íjászbemutatókon vehetünk részt. A Felvidékről érkeznek hozzánk az izsai huszárok, akik két napon keresztül várják majd a látogatókat. A Légió Brigetió táborban a római korral ismerkedhetünk meg, de lesz hagyományos kötélhúzás, futás, veteránmotoros felvonulás, és seregnyi sportesemény is. Kuriózum, hogy nálunk köt ki a Lajta hajó, mely a 140 éve vízre bocsátott Lajta Monitor hadihajó pontos mása.A könnyűzenei kínálattal valamennyi korosztályhoz próbálunk szólni. A Kormoránnal, Horsa István és zenekarának koncertjével, valamint a Klapka Musical bemutatójával új helyszínként mutatkozik be a Jókai tér, miközben az erődben délutánonként olyan nevek fordulnak majd meg a színpadon, mint Szvorák Kati, a Magyarock Musical Band és Makrai Pál, Sasvári Sándor és Mahó Andrea, Sipos F. Tamás vagy épp Miller Zoltán. Az este a nagy neveké. A metálrajongók a Pokolgép koncertjén zúzhatnak majd, de itt lesz az Első Emelet, a Neoton, a Repbulic, vagy épp az idén harmincadik születésnapját ünneplő helyi Elektron Band is.

Kedves Komáromiak!

Rövidesen megkezdődnek a  jubileumi 20. Komáromi Napok. Ennek alkalmából városunkba látogat több élvonalbeli művész, iskolásaink megfelelő alkalmat kapnak arra, hogy a legkülönfélébb sportversenyeken megmérkőzhessenek egymással, az utcák és terek újfent pezsgő élettel telnek majd meg. Mint mindig, a két Komárom képviselőtestületeinek közös ünnepi ülésén most is köszöntjük azokat a kimagasló egyéniségeket, akik a legnagyobb mértékben szolgálták közösségünket, akik ismét öregbítették városaink jó hírnevét. Ezen ünnepi, és városunk számára kimagaslóan jelentős napok előtt szívélyesen köszöntöm összes vendégünket, Komárom lakosainak pedig kívánok igazán kellemes élményeket az idei rendezvénysorozat eseményein.  Becsüljük meg azt a tényt, hogy a Komáromi Napok már a tavasz egyik állandó értékévé, és sokunk számára életünk természetes részévé váltak! -Írja invitálójában Dr.  Marek Anton polgármester.

A teljes műsorfüzet IDE KATTINTVA tölthető le, vagy ITT

13 hozzaszolas a “Elkészült a komáromi napok programfüzete” bejegyzeshez

  1. Nagymester- igen terjednek ilyen hírek a városban. Bízom benne, hogy az illetékesek nem szeretnék ha botrányba fulladna a megnyitó egy ilyen felelőtlen döntés miatt.

  2. Az sincs kizárva ,hogy a komromoi napokat a slopák kurmány fogja megnyitni,joízu” dichovkával,volt milicista ruhákban.Komrom ujj ko”zepiben akét világbajnok távolugro pap akik a multban jo slopák létu”kre áttugrották a csonkahoniakat.Szikés uraság a láb és kézleszedo” vezérrel az élen s jo sovinyoni haverjaival el borozgatnak a sovinyoni franchoni borral.Komromi napok alkalmával még tán az tornyhuszárt is leparittyázzák,mert gyu”n a sparheltko s ha az meglássa még frászt is kaphat,mert má néki mu” talpai vannak,titánbul.

  3. Urak, mi igaz abból a kósza hírből, hogy északon az ünnepséget Marián Tkáč (remélem jól írtam), az SNS alelnöke fogja megnyitni?

  4. Hát, elég szomorú, hogy ebbe is ilyen mértékben belefolyik a politika 🙁

    Na, de sebaj! Megyünk Dél-Komáromba, majd 10 perccel tovább tart a séta a programok helyéig…már nagyon várom! 🙂
    Bárcsak egész héten szép idő lenne! Úgy lenne az igazi!
    De azt már az égiek rendezik majd meg 🙂

  5. Nekem letöltődött.

    Viszont ….akárhogy nézem, a programok részletes szétírása csak Dél-Komáromra és a Monostori erődre vonatkozóan van meg benne.
    Egyébként meg amit ebből látni, hogy a Ladánybene koncerten kívül az összes “húzónév” Dél-Komáromban lesz.

    Vagy nem ez a hivatalos, teljes programfüzet?

    Tényleg nem kukacoskodni akarok….ez valóban csak az én szemem “böki”?

Comments are closed.