Bósza János ma délelőtt 11 órakor , kék színű  szemeteszsákot húzott az egykori határátkelő területén engedély nélkül felállított és ezzel botrányt keltett Slota-féle sírkőre. A szemetes zsákra egy saját készítésű feliratot is elhelyezett a következő szöveggel:” Ez az oszlop a sovinizmus jelképe. Az SNS (Szlovák Nemzeti Párt) magyargyűlöletének  szimbóluma. Nem  kérünk belőle !” Elmondása szerint, a helyszínen azonnal megjelentek a rendőrök akik igazoltatták és ezt követően előállították. Két óra elteltével hazaengedték, de eljárást indítottak ellene  a közrend megzavarása és a személyazonosság igazolásának megtagadása  miatt.

Érdekes eljárásnak nézünk elébe. Slota kövének- tudomásom szerint – a mai napig nincs sem építési engedélye, sem közterület foglalási engedélye. Ezek utólagos megszerzésére sem látok nagy esélyt, hiszen a kő egy bontás alatt álló területen áll. Zavarja a gépjárműforgalmat és elvonja a gépjárművezetők figyelmét ezzel balesetveszélyt okozva.  Bósza úr által említett első vád -tanúk hiányában- valószínűleg megáll. Ennél sokkal érdekesebb a második pont, a közrend megzavarása… A kő engedély nélküli felállítása nagy felháborodást váltott ki még határainkon túl is. A felháborodás nyomai mind a mai napig láthatóak a határátkelő épületének üvegfalaira ragasztott üzenetek formájában. Kíváncsian várom a rendőrségi közleményt!  Arra is kíváncsi vagyok, hogy most is nyilvánosságra kerül-e két órán belül az ipari kamera felvétele, mint a nyáron történt…

Tanulság:  Az ilyen és hasonló tiltakozó akciókat mindig jelentős sajtónyilvánosság előtt kell megrendezni!

Kép: BUMM

5 hozzaszolas a “Előállították Bósza Jánost” bejegyzeshez

  1. Az eljárás érdekes is volt és én nyertem meg, de ennek mér nincs hírértke sehol sem, a követ el lehet távolítani, a facebbokos oldalaimon részletesen erről írtam, de ide bizonyára EJK nem fog kijönni és eltávolítani, vagy jövő pénteken tüntetni mellettem, hogy informáljak az eltelt fél év történéseiről

  2. János Vitéz!Szemetezsákot kellene huzni azoknak a fejire akik szemethunynak az ily sovinizmusra sarkallo totemoszlopok állíttása felett!

  3. Tudod a határ, hogy magamutogatás, vagy eszköz a siker érdekében, az nagyon nehezem behatárolható. 2007-ben mikor a DFÖT-t létrehoztu, csak egy hír eresztettem el a TASR és a Sita irányába, talán 2-3 órán belül már minden média, írott, rádiók, tévek, leközölték.

    Most tudod a helyzet más, most nem az a cél, hogy mindent nagydobra verjünk, hanem a bizalom és a lassú, de nehéz építkezés, a bizalmon alapuló építkezés, a szlovák soviniszták ezt tudják, hogy ez számukra veszélyesebb terep, mintha a médiákban lehurrogjuk egymást, vagy a nagy semmitmondó politikusi beszédek. Ezért próbáltak tegnap is megfélemlíteni. Ma cselekedni kell, úgy ghandissan és kingessen. Persze aki cselekszik az hibákat is elkövet, de már számunkra nincs visszaút, csakis előre szabad nézni. Ebben, ezen az úton a becsületes médiák sokat segíthetnek, a siker nem fog elmaradni, ha a tetteinket az igazságérzetünk fogja vezérelni, irányítani. Én ebben hiszek, amit én emberileg megtehettem, azt az elmúlt 5 évben megtettem, ma már a többségben lévő megfélemlített népen a sor, a fiatalokon, a félelmüket hátrahagyva a cselekedniük kell. A megmaradásnak más alternatívája nincs.

  4. János- a média nem mindig a magamutogatás eszköze, bár sokan ezt arra használják. A média szerepe elsősorban a történések bemutatása. A média bizonyíték, tanú. A nyilvánosság hatalom. Két rendőr szava egy civillel szemben akinek nincsenek tanúi, többet ér. Erre számítanod kellett volna. Ha kamerák kereszttüzében tiltakozol, akkor teljesen más lett volna a végkimenetel.

  5. Nézd nem a média végett csináltam, hanem a saját lelkiismeretem végett. Ezért a bumm fórumon kívül máshol nem is jelentettem be, ott is csak azért, hogy legyenek mások is, akik velem együtt tiltakozzanak. Tudtam, hogy egyesek nemtetszését váltom ki, de hogy gépfegyveres kisérettel, megmotozással és rágalmazások kiséretében visznek be, azt azért nem gondoltam volna. Ez lenne az új rendőrség?

Comments are closed.