Egy jegyváltás tanulságai


Múlt hét pénteken állásinterjúra utaztam Budapestre. Az interjú a Westend bevásárlóközpontban volt. Tervbe vettem, hogy a beszélgetést követően meglátogatom anyósomat Kőbányán. A leggyorsabb eljutási lehetőség a vonat. Ez sok pestinek furcsa ötletnek tűnik, mert ők inkább 40 percet villamosoznának átszállással. Én az egyszerűbb és gyorsabb eljutást választottam, a vonatot. Ugyan ez a táv ilyen módon 10 perc alatt megtehető. Szokásomhoz híven, előző este az interneten szerettem volna menetjegyet váltani. Ez már jó ideje bevált módszer. Megkedveltem. Felkerestem a Máv honlapját, ahol kiválasztottam a menetjegy típusát az utazás időpontját. Következő lépés  maga a fizetés. Itt ért az első meglepetés. A rendszer nem fogadta el egyik kártyámat sem. Furcsáltam a dolgot, ezért felhívtam a MÁV-Directet. Az ügyfélszolgálatos hölgy megnyugtatott, hogy az ő rendszerük tökéletesen működik. Javasolta, hogy a probléma okának tisztázása céljából vegyem fel a kapcsolatot a számlavezető bankommal. Megtettem. Írásban.  A bankom internetes felületén ellenőriztem számlaegyenlegemet.  Azzal nem volt gond. Ha már bejelentkeztem az internetbanking-be, úgy gondoltam, hogy erről a biztosított területről küldök felkérést a fizetés sikertelenségének kivizsgálására.  Az első válaszban a a bank ajánlotta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a  MÁV-val. Válaszomban tájékoztattam a  számlavezető bankomat, hogy velük már tisztáztam az ügyet és megállapították, hogy rendszerük jó. Bankom, újabb levelében küldött egy linket, amely elvezet egy olyan honlapra ahol megnézhettem a kártyás fizetés   feltételeit, a kártyafajtákat és egy halom általános információt. Válaszukat udvariasan megköszönve ismételten , írásban kértem a sikertelen fizetés okának megállapítását. Válaszukban közölték, hogy email-ben nem tudnak beazonosítani azért hívjam fel őket telefonon. Erre megkértem őket, hogy a kivizsgálás eredményét ne emailban nekem, hanem postai úton a levelezési címemre juttassák el. Levelezgettünk egy ideig, de csaknem akartak a kérdésemre választ adni. Feldühítettek azzal, hogy mindenképpen a telefonszámomra akartak szertteni. Hangnemet váltottam. Udvariasan, de megkérdeztem, hogy:

  1. Hátrányosan megkülönböztetik-e a hallásukban illetve beszédjükben sérült ügyfeleiket.
  2. Hátrányt szenvednek-e azok a számlatulajdonosok akik nem rendelkeznek telefonnal.
  3. Hátrányosan megkülönböztetik-e azokat akik a korábbi visszaélések miatt nem adják meg telefonszámukat.
  4. Miért nem tartják az autorizált belépést követően a bank internetes felületéről elküldött megbízást megfelelően autorizáltnak.
  5. Az olyan szintű azonosítás amely a pénz átutalásához elégséges, egy reklamációhoz miért nem elég.

Ezt követően kicsit hosszabb idő telt el. Nem lehetett a jogi osztály jóváhagyása nélkül válaszolni, mert az általam felvetett diszkrimináció vélelme a törvény szerint tilos. Természetesen azonnal találtak lehetőséget arra, hogy a reklamációmat kivizsgálják és írásban adjanak választ. Kijelentették, hogy valószínűleg  félreértettem az elmúlt pár levélben azonirányú törekvésüket, hogy felgyorsítsák számomra az ügy kivizsgálását. Csak és kizárólag emiatt kérték a telefonszámomat. Ezt nevezik ügyfélbarát megoldásnak.

Tanulság:

Ha valamit el akarsz érni, azonnal hivatkozz diszkriminációra . Ha nem vagy elég rámenős akkor hülyének néznek és átlépnek rajtad.

11 hozzaszolas a “Egy jegyváltás tanulságai” bejegyzeshez

  1. értem én 🙂
    még szerencse hogy magyarországi barátaim leleményesek – nem ok nélkül persze , igy sok mindent én is olcsóbban úszok meg:)

  2. Bocky- úgy értettem, hogy az árfolyam miatt olcsóbb kártyával fizetni. Én is meglepődtem a hétvégén mert most nagyon erős a forint és mégsem fizettem többet 50.000HUF-ért mint smikor gyenge volt. Olyan érzésem van, hogy a pénzváltók csak viccből raknak ki naponta más számokat. Az ATM en keresztül 1-2 euro a különbség /50000 huf/ fél év

  3. Olcsóbb? hm.. hétvégén majdnem szívrohamot kaptam, mikor rájöttem, hogy egy teljes árú menettérti vonatjegy 138 km-re 5000,-Ft.
    Aztán csodálkoznak, hogy mennyien utaznak feketén vagy kihasználva a kedvezményeket, amíg lehet.

  4. BP-n a BKV pénztárban is lehet bankkártyával fizetni, csak figyelni kell melyikben, mert sajnos nem mindegyiknél van meg ez a lehetőség.Pl. a Nyugati téren csak az egyik pénztárban lehet használni a kártyát a másiknál már nem.

  5. Ténylegesen működik. Miután észrevettem a bankártyákat kiragasztva rögtön rá is kérdeztem ,hogy ténylegesen működik is már a rendszer. A hölgy mondta igen, bármikor fizethetek bankkártyával.

  6. és akkor most már tudok jegyet venni vagy nem ?
    augusztusig intézd el nekem 🙂

    De lehet akkor most majd egy harmadik bankkártya is kell a bankhoz,amivel meg interneten tudok fizetni…
    Már kezdem unni….
    Levonnak egy csomo pénzt aztán ott állok kartyaval pénzzel rajta és nem tudok fizetni…

Comments are closed.